III. LIGA. A Sepsi OSK ma 15 órától a Bákói Aerostar otthonában lép pályára a III. ligás labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában. Mint ismeretes, az OSK jelenleg az első helyen áll 42 ponttal, azaz 14 győzelemmel és két vereséggel, az Aerostar viszont a hatodik helyet foglalja el 25 egységgel, vagyis hét győzelemmel, négy döntetlennel és öt vereséggel. A szeptemberi odavágóban a szentgyörgyiek hazai környezetben győztek 1–0-ra Damian fejes góljának köszönhetően, viszont a tavalyi idényben mind az odavágóban, mind a visszavágóban a Bákó nyert 1–0-ra.
A Valentin Suciu által irányított alakulat eddig tíz mérkőzést fejezett be kapott gól nélkül, viszont ebből a szempontból az aktuális ellenfél sem áll rosszul, mert ők hét találkozót zártak hasonlóan. A piros mezesek az eddigi 16 fordulóban 37 gólt rúgtak és mindössze hatot kaptak, a Bákó pedig 21-szer köszönt be és 17 alkalommal zörgették meg a hálóját. További mérkőzések: ma Paşcani–Románvásári Petrotub, szombaton Atletico Vaslui–Miroslava, Inter Dorohoi–Németvásár 3–0 (hivatalból), Galaci Metalosport–Lieşti, Zágoni FC–Râmnicu Sărat 0–3 (hivatalból), Panciu–Rădăuţi 3–0 (hivatalból).
IV. LIGA. A 20. forduló mérkőzései (ifjúságiak 12.45, felnőttek 15 órától): szombaton Szitabodza–Csernátoni FC, Berecki FC–KSE, Illyefalva–Papolci FC, Gelence–Bölön, Ozsdolai FC–Kilyén, Perkő áll. A Barót–Uzon és Nagyajta–Bardoc ifjúsági mérkőzéseket 13.45, míg a felnőtt találkozókat 16 órától játsszák.
V. LIGA. A 17. forduló programja (ifjúságiak 12.45, felnőttek, 15 órától): Sepsi OSK II.–Bodok, Réty–Kökös, Nagybacon–Bodzaforduló, Árkos–Kézdiszentkereszt 0–3 (hivatalból), Dálnok áll. A Hidvég–Kovászna mérkőzést az ifjúságiak 13.45, míg a felnőttek 16 órától játsszák. (miska)
Új lebonyolítási rendszerről tárgyal az UEFA
A labdarúgó Bajnokok Ligája lebonyolítási rendszerének megváltoztatásáról tárgyal a klubokkal az európai szövetség (UEFA). A Sky Sports beszámolója szerint az egyik javaslat értelmében a jelenlegi 32 együttes helyett csupán a legjelentősebb bajnokságokat képviselő 16 szerepelne a csoportkörben, amelyben minden csapat 14 mérkőzést játszana. Az UEFA szóvivője, Pedro Pinto elmondta, hogy folyamatosan kapcsolatban vannak valamennyi érdekelt féllel, beleértve a legnagyobb klubokat. Hozzátette: a megbeszélések már megkezdődtek, de azt tagadta, hogy jelenleg bármilyen konkrét javaslatról tárgyalnának. A változások 2018-tól léphetnek életbe, mert a televíziós és marketingjogokat az európai szövetség hároméves ciklusokban értékesíti, és akkor kezdődik a következő periódus. A Sky Sports cikke megjegyzi: az UEFA minden bizonnyal az európai labdarúgóklubokat tömörítő társaság (ECA) nyomásának engedve ült tárgyalóasztalhoz a Bajnokok Ligája lebonyolítási rendszerével kapcsolatban. Az ECA már régóta szorgalmazza a BL átalakítását, hogy a sorozat izgalmasabb legyen, de mivel az UEFA vezetése eddig nem mutatott hajlandóságot az együttműködésre, a szervezet Szuperliga néven egy konkurens sorozat létrehozását tervezte.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.