Gondolatban Krisztus sorsánál kalandozom, amikor a tömeg az öld meg a jót, és kegyelmezz a rossznak kiáltással döntötte el húsvét nagy dilemmáját. A választás lehetősége ott volt előtte, és a nép – élve a Poncius Pilátus adta lehetőséggel – választott. A bűnös rabló helyett a tisztát, a jóságost, az „aki téged megdob kővel, dobd vissza kenyérrel”, a „szeresd felebarátodat” eszmék hirdetőjét indítja el a Golgota útján és juttatja keresztre.
Valami hasonlót látok történni napjainkban is itt, ebben a szerencsétlen országban.
Kavarog a világ, vívja keserves harcát a jó és a rossz. A krisztusi eszme ott van ma is a Golgotán. Öli, pusztítja az ateizmus, öli-pusztítja a civilizáció csodálatos, a Hit és a Szeretet szellemében született értékeit kipécéző, liberális köntösbe öltöztetett gyűlöleteszme. Európára menekülésre kényszerített szerencsétleneket zúdít az épp szolgálatát teljesítő pusztító, népeinket, nyelveinket, kultúráinkat eltüntetni akaró erő, hogy vesszen el a hazánk, vesszenek el a hazák!
Hazák vesszenek el! A miénk is ott áll a célkeresztben, a gyűlölet célkeresztjében! Nem úgy, mint román vagy magyar haza, hanem úgy, mint haza, mint népek hazája, mint föld, ahol kultúrák sarjadtak, népek éltek és építették magukat egymás mellett!
És most, amikor soha nem volt ilyen közvetlen közelségben a vég réme, folyik az ezeréves európai értékek elpusztításának a beindított, begerjesztett cél-háborúja, az egyik halálra ítélt fellép a másik halálra ítélt ellen!
Kit öljek meg? Kitől próbáljalak megszabadítani titeket? – kérdezi korunk Poncius Pilátusa.
A Rossz Erejétől, mely feni reánk fegyvereit vagy a magának levegőt, semmi mást, csak a továbbélés jogát kérő veszélyeztetett társainktól?
És a tömeg üvölti, vagy ami még szörnyűbb: a tömeget irányító belső gyűlöleterő mondja, akárcsak akkor: öld meg a jót! Vagy hogy: megölöm a jót! A szenvedésben társamat!
Népünk a megmaradásért küzd, harcol a „jognak asztalánál”. Nem népvándorlással rázúdulva a tájra, hanem kérve-küzdve, békésen tüntetve azért, hogy élhessen az ezeréves haza földjén, építhesse kultúráját, használhassa nyelvét, nem az ugyancsak évszázadok óta itt élő nép vagy népek ellen, hanem mellettük! Az övék mellett! Itt, a Székelyföldön, Erdély földjén, őseinknek földjén.
Amikor a világban, Európa országaiban már ott garázdálkodnak a gyilkosok, itt, nálunk lélekgyilkosok, az embertársak, a közös jót akaró embertársaik lelkének a gyilkosai. S a köntös, melyet viselnek: a jelenlegi román hatalom köntöse. Képtelenek meglátni, hogy a világban nagy harc folyik minden ellen, ami gyökerekből táplálkozik, kultúrák ellen, népek ellen, az ő népük ellen is. Hogy az egyetemes Jó van veszélyben, s akkor ők odaállnak a Rossz oldalára, s Krisztus mai gyilkosaival együtt üvöltik:
Öld meg! Öld meg! Öld meg! Előbb félemlítsd meg, aztán öld meg azt a népet, mely semmi mást nem akar, csak túlélni ezt a szörnyű kort.
S hogy ebben, ezekben szövetségesek lehetnénk? Hogy ehhez a földhöz, mely hagyományosan így neveztetik: Szülőföld, vagy úgy, hogy Székelyföld, vagy úgy, hogy Erdély, közös múlt kapcsol? S ahogy közel ezer éven át megfértek népeink egymás mellett, ezután is megférhetnének?
Nem, nem! Győzzön a rossz! Gyűlöld a mást! Gyűlöld Krisztus arcát az embertársadban!
