Magyarországot is név szerint említi az Iszlám Állam abban a fenyegető üzenetben, amelyet az Al Wafa, a terrorszervezet médiafelelőse hozott nyilvánosságra. Az esetről beszámoló Washington Times cikke szerint az üzenet lényege, hogy Amerika és egyetlen európai állam sincs biztonságban.
Az Iszlám Állam sajtócégének felhívása úgy fogalmaz: „ma Brüsszel, holnap Portugália és Magyarország” is lehet célpont. Egy szakértő szerint utóbbi két államot azért említették, hogy nyomatékosítsák: egyetlen európai ország vagy főváros sincs biztonságban az ISIS támadásaitól. A cikk szerint nincs szó konkrét, kézzel fogható fenyegetésről, a terrorszervezet erőt akart demonstrálni. A kilátásba helyezett lépések egészen odáig mennek, hogy az elfogott nőket potom áron eladják rabszolgának, a kezükre került gyerekeket pedig janicsárként nevelik, hogy azután egykori hazájuk ellen forduljanak.
Bakondi György, Magyarország miniszterelnökének nemzetbiztonsági főtanácsadója szerint Budapest komolyan veszi a fenyegetést. Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egyik olyan weboldalán, ahol rendszeresen jelennek meg fenyegetések, két közleményt is közzétettek: az egyikben az Egyesült Államokat fenyegették meg, a másikban pedig Európát, nevesítve benne Magyarországot is – idézte fel. A főtanácsadó hangsúlyozta: a magyar kormány komolyan veszi, elemzi, értékeli ezt az információt, csakúgy, mint a belbiztonságot érintő összes fontos adatot. Emlékeztetett: Magyarországon jelenleg a hármas (közepes) terrorfokozat van érvényben. Arra a kérdésre, hogy az Iszlám Állam mostani fenyegetése miatt tervezik-e emelni a magyarországi terrorkészültséget, Bakondi György nemmel válaszolt. A magyar hatóságok mindent megtesznek, hogy kellő időben és megfelelő hatékonysággal tudjanak fellépni terroristák megjelenése ellen – mondta. Szólt arról is, hogy a belga elemzések azt mutatják: az a terroristasejt, amelyik Párizsban és Brüsszelben is súlyos terrorcselekményt követett el, döntően „a tömeges illegális migráció által kinyitott ellenőrzés nélküli áthaladást kihasználva jutott vissza” többnyire Nyugat-Európába.
Jelezte továbbá, hogy péntekre ötpárti egyeztetést hívott össze Pintér Sándor belügyminiszter a terrorellenes akciótervről. Bakondi György ezzel kapcsolatosan arra kérte az ellenzéki pártokat, hogy „a napi politikától eltávolodva” támogassák a magyar emberek biztonságára irányuló fontos lépéseket, és közösen keressenek megoldásokat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.