Röviden

2008. április 29., kedd, Világfigyelő
Az ENSZ háttérbe vonul

A koszovói ENSZ-közigazgatás (UNMIK) vezetője, Joachim Rücker a szervezet átalakításának részeként június végéig elhagyja Pristinát, s áttelepül New Yorkba, a világszervezet székhelyére — jelentette tegnap az Ekspress helyi albán lap.

Az újság szerint az UNMIK-főnök az ENSZ-főtitkár, Ban Ki Mun hivatalán belül végzi tovább a munkáját, s azon túl, hogy Koszovóra figyeljen, egyéb feladatai is lesznek. Pristinában egy irodavezető marad — néhány beosztottal —, akinek háromhavonta kell jelentést tennie New Yorkban tartózkodó főnökének. Ha a hír igaz, s az intézkedés valóban életbe lép, akkor megfigyelők szerint a jelenleginél is robbanásveszélyesebbé válik a koszovói helyzet.

Kostunica feltételeket szab

Állam- és alkotmányellenes lépés lenne Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök szerint, ha aláírnák a Szerbia EU-tagsága előfeltételének tekintett társulási és stabilitási egyezményt. A politikus azt mondta, hogy amennyiben a megállapodást aláírják, azt az általa vezetett — a Szerbiai Demokrata Párt és az Új Szerbia alkotta — koalíció nem tekinti érvényesnek. Kostunica miniszterelnök és pártja azt követeli, hogy Európa nyíltan mondja ki: épen, sértetlenül akarja-e befogadni Szerbiát, vagy megcsonkítottan. Ha ez utóbbit akarja, akkor nekik nem kell a közeledés az EU-hoz.

Tíz műholdat bocsátottak fel

Egy hordozórakétával tíz műholdat bocsátottak fel sikeresen tegnap reggel a dél-indiai Szriharikota űrrepülőtérről. Ezek közül a legnagyobb a 690 kilogramm súlyú, indiai Cartosat—2A, amelynek feladata a Föld felszínének fényképezése. A berendezés akár az egyméteres tárgyakat is képes észlelni, illetve arról felvételt készíteni. A másik indiai műhold 83 kilót nyom, feladata, hogy kipróbálja az új technológiákkal készített miniatürizált kísérleti rendszereket.

Afganisztánban maradnak

Olaszország fenntartja katonai jelenlétét Afganisztánban, amíg meg nem valósul az ENSZ és a NATO kitűzött célja: az ország demokratizálása, a fanatikus muzulmán tálibok legyőzése — nyilatkozta tegnap Franco Frattini leendő olasz külügyminiszter. A Hamid Karzai afgán elnök ellen vasárnap megkísérelt merénylet újból megmutatta Olaszországnak és partnereinek, hogy nem vonulhatnak ki erőikkel Afganisztánból, folytatniuk kell erőfeszítéseiket az ENSZ és a NATO által kitűzött célok eléréséért — mondta. Olaszország mintegy 2500 katonát állomásoztat az ázsiai országban.

Moszkva készen áll, de várni is tud

Moszkva arra számít, hogy az Európai Bizottság mandátumot kap az új EU—orosz partnerségi szerződésről folytatandó tárgyalásokra, és Oroszország készen áll ezekre, de várni is tud — mondta Szergej Rjabkov. Az orosz külügyminisztérium együttműködési osztályának igazgatója kifejtette: a felhatalmazás útjában álló fő akadályokat sikerült elhárítani, az unióban is többségbe kerültek a tárgyalások megkezdését támogató vélemények. Nem zárható ki azonban, hogy a téma megvitatása kapcsán újabb körülmények merülnek fel, amelyek újra megakadályozzák a mandátum megadását. Moszkva természetesen az első lehetőségre számít, de felkészült a további halasztásra is — mondta Rjabkov.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 758
szavazógép
2008-04-29: Világfigyelő - x:

Magyar tükör

Az SZDSZ április 30-ával kilép a koalícióból, erről döntöttek a párt küldöttei a szabad demokraták rendkívüli budaörsi küldöttgyűlésén vasárnap. Mások mellett Kóka János pártelnök és Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter is a kilépés mellett érvelt, utóbbi ugyanakkor hangsúlyozta, téved, aki szerint a kilépés gyógyír minden bajra.
2008-04-29: Közélet - Ferencz Csaba:

Felütéssel kezdődött a kulturális hét (Szent György-napok)

Az évek óta jól bevált módszer szerint ezúttal is — stílusosan szólva — felütéssel rajtolt a Szent György-napi kulturális hét.