A képviselőház mai ülésén zöld utat szavazott a Korodi Attila Hargita megyei képviselő által kezdeményezett, zöld közbeszerzési kerettörvény-tervezetnek. A parlament március 30-i ülésén szavazta meg azt a jogszabály-tervezetet, amely lehetővé teszi a közintézmények részére, hogy zöld címkével ellátott szolgáltatásokat, fogyóeszközöket, berendezéseket vásároljanak.
„Az állami intézmények a legnagyobb szolgáltatás- és termékfelvásárlók, ezért a mai döntést jelentős előrelépésnek kell tekinteni a fenntarthatóság irányába” – fogalmazott a végszavazást megelőző politikai vitát követően Korodi Attila, majd elmondta, hogy Románia ezáltal az EU-s közpolitikákhoz zárkózik fel, hisz jelen pillanatban a közintézmények kis arányban vásárolnak környezettudatosan, és a számvevőszék nem ismeri el ezeket az eljárásokat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.