Miután a közbeszerzési eljáráson a kutyamenhely működtetésére senki nem jelentkezett, Bokor Tibor polgármester a tegnapi tanácsülésen arra kérte a testületet, vonják vissza a licitre vonatkozó határozatot, mivel időközben a polgármesteri hivatal számára is előnyös ajánlatot kaptak a Benji Állatvédő Egyesület részéről.
Az elöljáró elmondta: azért is jobb az együttműködési szerződés, mivel a Benji Állatvédő Egyesület és a Székely Kutyaklub volt az a két civil szervezet, amely felépítette a 14 138 négyzetméteres területen fekvő állatorvosi rendelőt, majd a kész létesítményt a városnak adományozták. Ha nem lett volna ez a két nagyon aktív civil szervezet, a városnak a mai napig sem lenne kutyamenhelye – hangsúlyozta az elöljáró.
Az eredeti együttműködési szerződés a gazdasági bizottság ülésén annyiban módosult, hogy a menhely működtetőinek nem félévente, hanem negyedévente kell beszámolniuk tevékenységükről. A helyi tanács havonta háromezer eurónak megfelelő összeggel járul hozzá a menhely költségeinek fedezéséhez, amiből hat alkalmazott fizetését tudják biztosítani.
Hegedűs Ferenc, a gazdasági bizottság elnöke arról szólt, hogy őt és Barta Vilmos kollégáját elvtelen támadások érték a kutyamenhely kapcsán, azt is kifejtve, ha a prioritásokat néznék, a háromezer euróból sok szegény embernek meleg ételt tudnának biztosítani. A szerződésről szóló határozatot amúgy egyhangú szavazattal fogadták el.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.