Európai autonomisták társaságában a Néppárt

2016. április 4., hétfő, Belföld

Az autonómia és regionalizmus iránt elkötelezett európai pártokat tömörítő Európai Szabad Szövetség (EFA) teljes jogú tagjává fogadták az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) az EFA pénteken és szombaton tartott korzikai közgyűlésén – közölte az EMNP sajtóirodája.

 

A Franciaországhoz tartozó Korzika fővárosában, Ajaccióban tartott közgyűlésen Szilágyi Zsolt elnök képviselte az EMNP-t. Günther Dauwen, a párt igazgatója elmondta: hosszú évek óta szoros együttműködésben dolgoznak az EMNP-vel és annak védnökével, Tőkés Lászlóval. François Alfonsi EFA-elnök arról biztosította a kongresszust, hogy az elnökség támogatja a tavaly társult tagságot nyert EMNP teljes jogállását. A szavazás előtt a Néppártot képviselő Szilágyi Zsolt több olyan kérdést is kapott, amely révén egyértelművé vált, hogy a nyugati média által közvetített információk gyakran torzítják a valóságot. „Jobban és többet kell kommunikálnunk mind térségünk megítélése, mind pedig a menekültkérdésben képviselt politikánk kapcsán, s azt tanácsolom mindenkinek, jöjjön el és látogasson meg bennünket. Győződjön meg mindenki saját maga arról, miként élünk és mit képviselünk” – mondta a Néppárt elnöke.
Szilágyi Zsolt a szavazást követő felszólalásában megköszönte a bizalmat, és arról beszélt, hogy Európa hatékonyabb és élhetőbb lesz, ha a nemzeti régiók, őshonos közösségek kiharcolják szabadságukat, és a döntések közelebb kerülnek az emberekhez. A szavazást követően újságírói kérdésre válaszolva a jelenlegi erdélyi helyzetet a következőképpen jellemezte: „Békés, demokratikus eszközökkel harcolunk jogainkért. Nem mi provokáljuk a bukaresti hatalmat, hanem épp fordítva történik. A székely szabadság napján részt vevő magyarok ellen alkalmazott represszív büntetések provokatívak, és a félelem légkörét akarják visszahozni. Nem fogjuk engedni. Nem fogunk félni. Mindent el fogunk követni, hogy a megfélemlítés eszközeként alkalmazott büntetéseket visszavonják. Ha kell, nemzetközi fórumok elé visszük az ügyet” – idézte az EMNP közleménye Szilágyi Zsoltot.
A rendezvényen különben a korzikai helyi kormány nevében Gilles Simeoni köszöntötte az Európa 19 országából érkezett küldötteket. François Alfonsi EFA-elnök párttársával együtt történelmi jelentőségűnek nevezte, hogy a 2015. december 13-án tartott helyhatósági választásokon a mintegy 300 ezer lakost számláló sziget lakossága egy olyan koalíciót juttatott kormányra, amely az eddigi helyi kormányokkal ellentétben a sziget autonómiáját kívánja megvalósítani. Programjuk főbb pontjai között szerepel a pénzügyi autonómia, a döntési kompetenciák növelése, Korzika két megyéjének összevonása, közösségi feladatokat ellátó saját hajózási vállalat beindítása, valamint annak kiharcolása, hogy Párizs engedje szabadon a mintegy húsz politikai foglyot. A korzikai nyertes koalíció egyik tagpártját képviselő Petr’Anto Tomasi beszámolt arról is, hogy a korz nyelvet nem használhatják a francia közszolgálati médiában, saját, az adófizetők pénzéből fenntartott közszolgálati média nem engedélyezett. A rasszizmus, iszlamofóbia és antiszemitizmus ellen kampányt folytató francia szocialista kormány pedig semmit nem tett akkor, amikor a korzikai kormány beiktatásakor a korz nyelvet használó választott vezetők ellen gyűlöletkampány indult a médiában. Korzika autonómiájának megvalósítása azért is fontos, mert ez az egyetlen mediterrán sziget, amelynek egyelőre nincs önrendelkezési joga – mondta a korzikai politikus.
A közgyűlés tájékoztatót hallgatott meg Katalónia jelenlegi helyzetéről, az EFA Youth ifjúsági szervezet működéséről, valamint a párt háttér kutató intézménye, a Centre Maurits Copieters részéről. Ez utóbbinak a kongresszussal párhuzamosan folyó munkálatain Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke képviselte az erdélyi szervezetet.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2016-04-04: Közélet - Nagy B. Sándor:

Faültetés környezeti neveléssel

„Amint látható, a terület java részét már beültettük, tehát nem szerettük volna önkéntesekkel elvégeztetni a ránk háruló feladatot, inkább azt szerettük volna, hogy a csemeteültetés mellett magot is vessünk: a szemléletmód-váltáshoz és a tudatosabb életmódhoz szükséges magokat, melyek, ha a fejünkben kicsíráznak, az erdőinkért is többet tettünk – mondta el lapunknak Csákány László, a Szemerja-Görgő Közbirtokosság elnöke a szombaton szervezett nagyméretű faültetési akció során, mely az előpataki út 4-es kilométeréhez közeli erdőben zajlott.
2016-04-04: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Veszteségek Sepsiszentgyörgyön

Az első negyedév el sem telt, máris módosította idei költségvetését Sepsiszentgyörgy önkormányzata. Ez alkalommal az is kiderült, hogy a közszállítás és a szabadidős sportlétesítmények fenntartása veszteséges a város számára, és a szépmezői ipari park beindítása is több pénzt visz el, mint amennyit hoz. Utóbbi jövőben megfordulhat – az előbbiek továbbra is támogatásra szorulnak.