,,Létezik egy igen drága, speciális dekódoló, amely kimutatja az ilyen chip létezését. Ezzel ellenőriztük jogászunk, Kulcsár Terza József és jómagam gépét, illetve a székházban található számítógépet. Mindhárom esetben jelezte a szerkentyűk létét, megtaláltuk, és eltávolítottuk azokat" — mondta el Gazda Zoltán sepsiszéki elnök. Kifejtette, felháborítónak tartják az eljárást, és nem értik, miért váltak a hatalom számára oly fokozottan veszélyesekké, hogy lakásaikba, székházaikba is behatoljanak, és ,,ilyen fokozottan aljas módszerekkel" figyeljék meg őket.
Az MPSZ, illetve az SZNT vezetői régóta gyanítják, hogy a titkosszolgálatok megfigyelik őket, erre bizonyítékul szolgált az a jelentés, amelyet idén március 28-án Petre Străchinaru képviselő interpellációjára adott az akkori igazságügyminiszter, Monica Macovei, és amelyből kiderül, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmusellenes Nyomozóhatóság ügyészei elkezdték a bűnvádi eljárás elindításához szükséges iratcsomók összeállítását. Macovei válaszából kiderül: a Román Hírszerző Szolgálat több jelentést készített a székelyföldi autonómia-népszavazás ügyében.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.