Helyi szerzők könyve Magyarhermány száz évéről

Szerencsés egybeeséssel van dolgunk, ugyanis  a nyugalmazott iskolaigazgató a legjobb ismerője a helybeli népoktatás történetének. A mértéktartás, a szerénység, a tiszta igazság kimondására való törekvés az indítéka annak, hogy a nyolcvanadik évét tapodó Virág András eleve nem vállalkozott szülőfaluja gyerekkora előtti históriájának megírására. – Nem vagyok történész – mondta. – A falu múltjával nálam képzettebbek, többek között a falutudós Máthé János, Boér Imre tanár úr és többen mások behatóan foglalkoztak.
Virágot kiváló emlékezőtehetséggel áldotta meg a Fennvaló, történeteiben hinnie kell az olvasónak. „Könyvünkben próbáltunk ízelítőt nyújtani a magyarhermányi székelység életéről. Leírásainkban főleg a még élő idős emberek elbeszéléseire, visszaemlékezéseire alapoztunk. Ezek alapján igyekeztünk megjeleníteni az utókornak mindazokat a történéseket, változásokat, amelyek végbementek falunk életében száz év távlatában” – írják.
Érdeme a 150 oldalas fehér-fekete és színes dokumentumértékű képekkel illusztrált kiadványnak, hogy egyetlen fejezetében sem távolodik el  a mától, a jelentől, lépésről lépésre tudja az olvasó, hányadán állnak a dolgok jelenleg a Bacon községhez tartozó településen. Virág Andrásnak sikerül elmesélni a két világháború utáni változásokat, a közigazgatás helyzetét, a közművelődés mikéntjét, a rendtartó székely falu jó irányú kötöttségeit, bemutatni az egykori népviseletet és népszokásokat. A könyvben részletesen szó esik a lélekszámában egyre növekvő helybeli román anyanyelvű cigány lakosságról. A mai fiatal olvasónak tudnia kell, hogy Erdővidék északi része – így Magyarhermány is – 1968 előtt a történelmi Udvarhelyszékhez tartozott. Virág András számára fontos volt a megélhetést biztosító mezei munkák leírása, mert bár a Dél-Hargita lába alatt elterülő hegyvidéki település lakóinak nem kellett átélniük a kollektivizálás erőszakosságát, mégis nehéz volt megteremteni a megélhetés anyagi alapját. Egyfajta sajátos és egyéni igazságra való törekvéssel írja le véleményét a Trianon utáni változásokról, az erőszakos helyi románosításról, az 1938-ban felszentelt görögkeleti templom építési folyamatáról, a bécsi döntés utáni részleges lerombolásáról, az azt követő számonkérés miatti rettegésről. „Mindenki meg volt ijedve – írja a szerző –, mert ismert volt a Maniu-gárda mészárlása Szárazajtán (…). Egyetlen szerencséjük volt a magyarhermányiaknak, hogy az orosz csapatok ezen a részen előnyomultak, lovas orosz járőrség érkezett Magyarhermányba (…), a megalakult kommunista sejtszervezet megmentette a magyarhermányiakat attól, hogy a szárazajtaiak sorsára jussanak. A román templomot az ortodox papság 1997-ben kijavíttatta, ma ott áll bezárva, őrzi a viharos idők emlékét, mivel a faluban egyetlen híve sincs.”
Hasznosak meglátásai az erdőőrség mikéntjéről, a vadászatról is, hiszen ő maga is vadász volt. Ugyanígy ír a kevésbé ismert korabeli pénznemekről, a Hangya szövetkezetről, a természeti csapásokról, a haszonállatok gyógyításáról, a harangokról, a temetőkről. Hermány jeles szülötteiről is szól, bizonyítva rendkívüli megfigyelőképességét. Különleges érdeme a könyvnek a bodvaji vashámorról, a vidék altalajkincseiről közölt adatok. Közrebocsátja a szerző emlékeit, alkalmi beszédeit, hivatalos levelezéseit, hiszen rövidebb ideig a községvezetői állást is betöltötte.
Dokumentált fejezet Balog Irma iskolatörténete. Az oktatás 1760-tól nyert folytonosságot a helybeli egyház irányítása alatt, a korszerű és mutatós új iskola a helybeliek számottevő segítségével és közmunkájával csak 1878 és 1880 között épült fel, 1882-től a község vette át, és a magyar millennium évében államosították. A szerző részletesen beszámol az igazgatása alatt (1980–2004) történt sikerekről, kudarcokról, de a pedagógusi pálya viszontagságairól is. Írása tanulságos olvasmány a ma pedagógusai számára, bizonyság arra, hogy az elhivatott és lelkes oktatók, sajnos, sem a múltban, sem ma nem részesülhetnek a kiérdemelt társadalmi megbecsülésben, érdem szerinti méltányos állami javadalmazásban. A szerző közel száz olyan jeles személyiségről számol be, akik a falu iskolájának tanulói voltak, közülük – hogy harag ne essék –, csak egy régi jelesség nevét említjük: Hermányi Dienes József pap, esperes és íróét, aki a magyar memoárirodalom egyik előfutára volt. Reméljük, a kötet ott lesz a fiatal nemzedék polcán, hogy ismerjék meg falujuk múltját, miképpen erkölcsi kötelessége ismerni a szorgalommal és lelkesedéssel összeállított munkát a jövő nemzedéket oktatóknak is. A kötetet a mai falu képestára zárja, előszavát Szakács Gyöngyike tanítónő írta.

Virág András – Balog Irma: Magyarhermány száz év távlatából 1914–2014. (T3 Kiadó és Nyomda, Sepsiszentgyörgy, 2015)