Szentgyörgy Expó
Holnap nyitja kapuit, és május negyedikéig tart az idei Szentgyörgy Expó. A sepsiszentgyörgyi új sportcsarnokban XV. alkalommal sorra kerülő seregszemlére mintegy hatvan hazai és magyarországi cég, intézmény jelezte részvételét. A megnyitóra május elsején 11 órakor kerül sor, utána üzleti megbeszélésre invitálják a résztvevőket. A kiállítás naponta 10—18, vasárnap pedig 10—16 óra között látogatható.
Három ország, egy program
Az Amőba Alapítvány április 1—7. között nemzetközi tábort szervezett a GTP-projektben részt vevő diákok és tanárok számára az ojtozi Anzelmo Panzióban. A Lettországból, Magyarországról és Romániából érkező GTP-sek számára összeállított program alkalmat adott egymás kultúrájának megismerésére, baráti kapcsolatok kialakítására is. A közös nyelv az angol volt, de egymás nyelvét is tanulgatták a fiatalok, akik a séták, kirándulások során megismerkedtek a helyi kulturális-történelmi-természeti sajátosságokkal. Kakas Zoltán, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa érdekes és színes előadása kiegészítette és elmélyítette a tapasztalati úton szerzett ismereteket. A lett, magyar és román est bemutatói a népviselettől a hagyományos nemzeti ételekig vonultatták fel a különböző kultúrák sajátosságait. A szórakozás mellett az egynapos műhelygyakorlaton a fiatalok az egyes országokban tapasztalt folyamatok alapján, közösen dolgozták ki a globális felmelegedéssel kapcsolatos állásfoglalásukat, amelyben a probléma megelőzésére vonatkozó javaslataikat fogalmazták meg, és továbbítják a hivatalos közegek felé. A résztvevők a barátság jeleként országonként egy-egy fenyőfát ültettek el a panzió udvarán.
(Amőba-tájékoztató)
Egyéni vállalkozókat segítenek
A hivatalosan három formában működtethető egyéni vállalkozások számára (egyéni vállalkozó, egyszemélyes cég, családi vállalkozás) a kormány egy április közepén elfogadott sürgősségi rendeletben ad kedvezményeket. A jogszabály lehetővé teszi az elektronikus bejegyzést, valamint a társadalombiztosítási és egészségbiztosítási rendszerben való részvételt. A kereskedelmi kamara szaktanácsadással szolgál az érdeklődőknek.
Pályázat fejlesztésre
Az Ágazati Operatív Program hármas tengelye keretében az információs és kommunikációs technológiák fejlesztése terén pályázhatnak a kis- és középvállalkozások, illetve civil szervezetek. A fejlesztésnek elsősorban az internet-hozzáférést kell elősegítenie. A pályázók április 21. és augusztus 22. között regisztrálhatnak a www.mcti.ro honlapon. Ugyanitt találnak bővebb információkat is.
Ciprusi igények
Május 16—19. között a kamara gazdasági missziót szervez Limasolba és Nicosiába. A ciprusi igények elsősorban az alternatív energiaiparra, biodízel-termelésre, bútoriparra, a vendéglátóipar kiegészítő tevékenységeire, textil- és készruhaiparra, borászati csomagolóanyagokra, mérő- és ellenőrző műszerekre, elektromos kábelekre, ipari és egészségügyi termékekre vonatkoznak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.