Véglegesítette polgármesterjelöltjei listáját az RMDSZ Háromszéken, függőben már csak Sepsiszentgyörgy helyzete marad, itt még nem dőlt el, hogy Antal Árpád indul vagy sem a júniusi választásokon. Tíz nap alatt tízezren támogatták aláírásukkal jelentkezését egy újabb mandátumra – jelentették be a szövetség tegnapi sajtótájékoztatóján.
A megye 45 közigazgatási egységéből negyvenben élnek magyarok, ezekben lesznek magyar jelöltek – jelentette be Tamás Sándor megyei elnök. Az RMDSZ 36 helyen saját jelöltet állít, három községben – Zabolán, Málnáson és Gelencén – az MPP jelöltjét támogatja, Vargyason a négy évvel ezelőtt EMNP színeiben alpolgármesternek megválasztott, de most függetlenként induló Imets Lajos mellett kampányolnak, saját jelöltet nem állítanak.
A negyvenes listán tíz új név szerepel, tartják az ígért 25 százalékos arányt – hangsúlyozta Tamás. Kovásznán Gyerő József, Barátoson Tánczos Szabolcs, Esztelneken Domokos Ferenc, Hidvégen Horváth Miklós, Maksán Deszke János, Mikóújfaluban Demeter Ferenc, Rétyen Dombora Lehel az RMDSZ jelöltje. Nagyborosnyón a vasárnapi előválasztáson Kanyó Antal győzött, így őt támogatják, de új megméretkező a három MPP-s és a független jelölt is. Tamás Sándor ismét kiemelte a helyi két-, avagy hárompárti együttműködés jelentőségét, „akikkel országos vagy megyei szinten nem tudtunk összefogni, megtettük helyi szinten” – mondotta.
Sepsiszentgyörgyön tíz nap alatt 10 123-an írták alá az Antal Árpád polgármesteri indulását támogató íveket, mindez „hihetetlen közösségi összefogás és szolidaritás eredménye” – nyilatkozta Tamás. Elmondta, lefénymásolják az íveket, és egy példányt eljuttatnak belőle Antal Árpádnak, egy másikat pedig a hatóságokhoz, hogy lássák, minden ötödik sepsiszentgyörgyi mögötte áll. Szabadtéri standoknál, házról házra járva egyaránt gyűjtik a kézjegyeket, s nem állnak le, a következő napokban még alá lehet írni az íveket. Antal Árpád bírósági felügyelete április 17-én jár le, ennek meg nem hosszabbításától tette függővé újabb indulását. Tamás Sándor tegnap megerősítette, a történések függvényében döntenek, lesz tíz napjuk, hiszen a jelentkezések határideje április 27., addig kell majd határozniuk.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.