Kit mentene meg Putyin?

2016. április 15., péntek, Világfigyelő

Az orosz elnök nem hiszi, hogy a közeljövőben feloldanák az Oroszország ellen ukrajnai beavatkozása miatt bevezetett nyugati gazdasági szankciókat. Vlagyimir Putyin erről tegnap a 14. alkalommal megrendezett éves, 3 óra 40 percig tartó televíziós fórumán beszélt, rámutatva, hogy a Nyugattal szembeni orosz korlátozások ugyanaddig maradnak érvényben, ameddig az Oroszország elleni gazdasági büntetőintézkedések.
 

 

Az orosz elnök hangsúlyozta: idegen országok „nem léphetnek fel az erő pozíciójából”, és diktálhatnak „birodalmi ambíciókból” kiindulva, hanem tiszteletteljesen kell viszonyulniuk minden partnerükhöz, így Oroszországhoz is. Mint mondta, Oroszországnak legalább négy évre elegendő devizatartalékai vannak, ha azok felhasználásának üteme nem haladja meg a jelenlegi szintet. Elismerte, hogy az orosz gazdaság helyzete nem rendezett, de a trendet pozitívnak nevezte. A titkos offshore-cégekre vonatkozó „panamai iratok” kiszivárogtatását provokációnak nevezte, és egyértelműen arra célzott, hogy az ügy mögött amerikai tisztségviselők állnak. Rámutatott: az ezekről elsőként beszámoló Süddeutche Zeitung az amerikai Goldman Sachs bank birtokában lévő médiakonzorcium része.
Az elnök szerint Oroszország kész segítő és baráti kezet nyújtani bármelyik partnerének, ha azt maga is akarja. Putyin egy 12 éves kislány kérdésére válaszolt így, aki azt szerette volna megtudni, hogy Petro Porosenko ukrán vagy Recep Tayyip Erdogan török elnököt mentené-e meg, ha vízben fuldokolna. Válaszában az orosz vezető azonban hangot adott annak a meggyőződésének is, hogy „ha valaki úgy döntött, hogy megfullad, azt lehetetlen megmenteni”. Putyin igyekezett megnyugtatni a nézőket, hogy Oroszország nincs ellenségek gyűrűjében, a világ országainak túlnyomó többségével jó a viszonya.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2016-04-15: Világfigyelő - :

Új kormány Ukrajnában

Az ukrán parlament elfogadta Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök lemondását, és Volodimir Hrojszman eddigi házelnököt választotta meg kormányfőnek. A Petro Porosenko elnök mögötti tömörüléshez tartozó Volodimir Hrojszman kinevezését 257 képviselő támogatta, 50 pedig ellene szavazott a 450 tagú törvényhozásban.
2016-04-15: Világfigyelő - :

Kerítés a magyar–osztrák határon

Elkezdték a kerítésépítés előkészületeit az osztrák–magyar határon, Nagysároslak (Moschendorf) és Szentkút (Heiligenbrunn) települések átkelői között – közölte a burgenlandi rendőrség.