Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség bukaresti ügyésze újabb hatvan napra meghosszabbította Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere hatósági felügyeletét. Ezzel együtt jár a hivatala gyakorlásától való eltiltás is. Az elöljáró kérte, utóbbit bírálják felül, amiről a jövő héten döntenek. Antal Árpád ettől tette függővé, hogy indul-e a júniusi helyhatósági választáson.
Vasárnap jár le az Antal Árpád ellen február 18-án hozott kényszerintézkedés. A határidő előtt, tegnap a korrupcióellenes hatóság hétfői kezdettel újabb hatvannapos felügyeleti időszakot állapított meg. A feltételek ugyanazok, mint az első időszakban: polgármesteri tisztségét nem gyakorolhatja, nem hagyhatja el az ország területét a bűnüldöző szervek jóváhagyása nélkül, nem kommunikálhat sem közvetlenül, sem közvetve a városháza alkalmazottaival, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal és a vizsgált projekt lebonyolítását végző cégekkel. Továbbá rendszeresen, hetente kétszer kellett jelentkeznie a rendőrségen.
Antal Árpád a Háromszék érdeklődésére elmondta, az eljáró ügyész behívatta Bukarestbe. Gyakorlatilag elő volt készítve a döntés, amit meghoztak. Az ügyésszel beszélgettek, és hivatalosan kérte, a hatósági felügyelet kitételei közül töröljék azt, amely a hivatal gyakorlásának eltiltásáról szól. Erre hétfőn, legkésőbb kedden kap választ, mondotta.
Antal Árpád kéréséről, miszerint a tisztség gyakorlásától való eltiltást más kényszerintézkedéssel helyettesítsék, később dönt az ügyész – közölte Livia Saplacan, a korrupcióellenes ügyészség szóvivője az Agerpres hírügynökség tudósítása szerint.
A polgármester a Háromszéknek elmondta: amennyiben nem bírálják felül a döntést, a Bukaresti Táblabíróságon megfellebbezi azt. Annak a határozata már végleges, további óvásra nincs lehetőség.
A korrupcióellenes ügyészség a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal 2010-ben kötött hitelszerződés nem rendeltetésszerű felhasználásával vádolja a polgármestert. Februárban házkutatást tartottak otthonában, a városházán, majd Bukarestbe szállították kihallgatásra. Akkor hatvannapos hatósági felügyelet alá helyezték. Antal Árpád szerint teljes mértékben rendeltetésszerűen használták fel a lehívott pénzt, abból utakat, járdákat újítottak fel, a közvilágítást korszerűsítették.
Sepsiszentgyörgyön több mint tízezer aláírást gyűjtött az RMDSZ Antal Árpád újabb polgármesteri mandátumért való indulásához. Az elöljáró közölte, jogilag indulhatna, mert nincs ellene ítélet, ám amennyiben a tiltás érvényben marad, nem teszi, hiszen azt erkölcsileg nem tarja tisztességesnek, hogy ha a polgárok megválasztanák, nem tudná gyakorolni tisztségét. Eszerint a jövő hét végéig eldől, indul-e Antal Árpád a június 5-i helyhatósági választáson.
A polgármester lapunknak tegnap este még elmondta, a vádhatóságnál az ügye az elmúlt két hónap alatt semmit nem haladt, amióta hatósági felügyelet alá helyezték, egyszer sem hívták be meghallgatásra.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.