Hirtelen nem az nyilallott belém, hogy mennyit kell kilincselnem a fordításért és annak közjegyzői hitelesítéséért, hogy mindez mennyi pénzbe, időbe kerül, hanem a dolog elvi vetülete érdekelt. Mondtam is az egyébként mindig kedves és szolgálatkész hölgynek, hogy úgy tudom, a magyar nyelv az uniós csatlakozás után az EU egyik hivatalos nyelve, és egyébként is, hat arab számot kellene értelmezni, amely hivatalos fordítás, közjegyzői hitelesítés után is ugyanolyan és ugyanaz, a hivatal által értelmezhető. A magyar nyelvű adóigazolásomban szerepel még egy három latin betűs szókombináció, a HUF, amely az egész világon, különösen a pénzügyben a hungaroforint rövidítése, mint a román lejnek a pénzügyi világban ismert rövidítése a RON.

Azt már nem tettem hozzá helyzetértékelő mondandómhoz, hogy egy hetven százalékában magyarok lakta székelyföldi városban történik mindez, magyarok vagyunk mindketten, gondolom, hogy magyar az adóhatósági alkalmazottak zöme is, de aki nem ennek a nációnak a tagja, hiszem én, helyi tisztségviselőként ismeri, vagy ismernie kell az én anyanyelvemet is.

Rápillantottam a lefordítandó és hitelesítendő papírlap betűtengerére, amelyen egy egész oldalon ez a hat arab szám árválkodott a „Szellemi tevékenység bevétele" rovatban, s a helyzet groteszk voltát hangsúlyozandó mondtam, hogy a hatvanegy sorból álló szövegömlenyt, amelyből egyetlen sor néhány betűje és hat számjegye vonatkozik rám csak, miért kelljen nekem lefordíttatnom?

A hölgy még mindig — egyébként a diskurzus végéig — udvariasan jelezte, hogy ez a szabály, s kérdő pillantást vetett a másik asztalnál ülő hölgyre, akinek románul ismételtem meg a brüsszeli példát, azt tehát, hogy ott, tudtommal, mindkét nyelv hivatalos, ráadásként következett a HUF és a hat arab számjegy magyarázata — amelyek többsége egyébként a nulla, s a magasabb beosztású pénzügyi tisztviselő már emeltebb hangon, de még mindig az udvariasság határain belül román nyelven közölte, hogy ez a törvény. Fordítás, hitelesítés.

Visszakértem az iratcsomóból a papírt, és igazamat keresendő, elrobogtam az adóhatósági hivatal igazgatójának irodájába. Nem volt jelen, de egy hivatalbéli fiatal emberrel közöltem a fordítással és hitelesítéssel kapcsolatos véleményemet. Megértőnek és szolgálatkésznek tűnt, elkérte a papírt, s én győztesként vonultam ki a márvány- és üvegpalota igazgatói irodájából.

Az én magyarországi szellemi tevékenységem, amely után szabad akaratomból Romániában adózom, az újságírás. Egyik elektronikus lapban állandó rovatom van, de ritkán előfordul, hogy más lapban is jelenik meg írásom. Van eset rá, amikor egy cikkért fizetnének két- vagy ötezer forintot, amely után adóznom kell.

Most is ez történt. Értesítettek, hogy Magyarországon a kifizetendő honoráriumot nem tudják addig átutalni a bankba, amíg nem küldök a román adóhatóságtól egy magyar nyelvre lefordított és közjegyzőnél hitelesített papírt, hogy Romániában adózom.

Megszégyenülve és sunnyogva elmentem a hivatalos fordítói irodába, ahol jó ismerős, mint mindig, most is készségesen fogadott, azt is vállalta, hogy a fordítás után a közjegyzőnél ő hitelesítteti a papírokat, s közölte, hogy mikor fáradjak be az okmányok után.

Mikor az okmányok után mentem, csak a közjegyzői hitelesítés hivatalos díját vette el — a fordításért nem fogadok el pénzt, mert ,,még kiírod az újságba, hogy a fordítók milyen jól keresnek" —, fogtam a marék papírt, és átslattyogtam az adóhatósághoz, és beadtam az okmányokat, hogy majd a magyar adóhatósághoz az igazolást a román hatóságtól megkaphassam.

Azt már előbb megtudtam, hogy a Budapesten megjelenő elektronikus lap, amelybe hetenként írok, nem tud többé fizetni.

Szerencse. Nem kell bevallani.

Istenem, csak arról ne kelljen bizonylatokat beszereznem, és azokat fordíttatnom, hitelesíttetnem, hogy nem kapok pénzt.

Bátortalanul, de azért halk hangon mégis megkérdezem: a fordítási és hitelesítési cirkusz, a pénz- és időköltés helyett nem lenne elegendő az én adott, aláírással hitelesített szavam? Eleve potenciális adócsalók vagyunk mindannyian? Nem lenne más mód az adócsalókat kiszűrni a rendszerből, csak a hitelesítősdi és fordításosdi révén? Vagy, nem lehetne a megadózandó keresetet illetően határt szabni, s amennyiben milliókról, milliárdokról van szó, fordíttatni, fizettetni, hitelesíttetni, de két- vagy húszezer forintokért is ezt a procedúrát végigjáratni mégiscsak sok.

Szóljon már be a szakminisztériumba valamelyik parlamenti képviselő vagy pénzügyi hatósági igazgató itt is, ott is, hogy ezt az idegadót ne róják már ki.