Az ausztrál zenekar közleményben búcsúzott el az eddigi énekesétől, és bejelentette, hogy a Guns N’ Roses frontembere száll be helyette. Brian Johnsonnak orvosai korábban tanácsolták, hogy hagyja abba a turnézást, különben végleg elveszítheti hallását.
Az AC/DC csak annyit jelentett be, hogy új énekessel fejezik be a most futó Rock Or Bust világturnét. Rögtön megindultak a találgatások, ki lehet a nagy múltú csapat új énekese. Egyesek látták is a zenekar próbahelyén Axl Rose-t, mások a zenekar eredeti, még a Bon Scott-i idők előtti énekese, Dave Evans visszatéréséről beszéltek.
A találgatásoknak vége, az AC/DC szombaton a honlapján elbúcsúzott Brian Johnsontól. Megköszönik neki az elmúlt éveket, és azt írják, tiszteletben tartják és megértik, hogy Johnson a hallása megőrzése érdekében abbahagyja a turnézást, és egyben bejelentik, hogy a turné további állomásain Axl Rose csatlakozik a csapathoz. Így az európai koncerteken is őt láthatja a közönség, amint a Highway to Hellt vagy a Back in Blacket énekli.
Az európai turné május 7-én indul Lisszabonban, és június 12-éig tart. Magyarországot nem érinti, de Bécsben (május 19.) és Prágában (május 22.) elcsíphetik a magyar rajongók is a különleges – és egyébként sokak szerint nem túl szerencsés – összeállítást. Axl Rose közben már szervezi az újraegyesülős Guns N’ Roses-turnét is. Ráadásul egyelőre lábsérülése miatt egy hatalmas trónon ülve énekel. Hogy az AC/DC-koncertekre meggyógyul-e a lába, vagy itt is ülve fog énekelni, arról nincs hír. (HVG.hu)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.