Néhány esztendeje a Szent György Napok kiegészítő, ünnepélyes eseménye az arany- és gyémántlakodalmasok köszöntése. Idén 32 pár jelentkezett a városháza felhívására, ünneplőbe öltözötten, megilletődve töltötték meg élettel a házasságkötő termet.
Muzsikaszó köszöntötte elsőként az ötven, hatvan éve házasságban élő párokat, majd Sztakics Éva alpolgármester szólt az egybegyűltekhez: a fiatalokat nemcsak oktatni, nevelni kell, legalább annyira fontos az a példa, amelyet életünkkel mutatunk számukra. Az arany-, gyémántlakodalmasok példája nagymértékű tiszteletre kötelez, hiszen ötven vagy hatvan évvel ezelőtt tettek egy fogadalmat, egy esküt a polgári és egyházi hatóságok előtt, melyet minden nehézség ellenére megtartottak. „Ez olyan fokú tisztességre vall, amelyet mindannyiunknak tisztelnünk kell” – hangsúlyozta Sztakics Éva, aki Ady Endre Őrizem a szemedet című versével köszöntötte az ünnepeltek között szüleit ötvenéves házassági évfordulójukon. Szabó Lajos kanonok közmondással kezdte rövid beszédét: Hasztalan az ember fáradtsága, ha nincs azon az Isten áldása. Ezt az áldást tolmácsolta, Isten és egymás szeretetére biztatta az egybegyűlteket.
A városháza virággal, díszoklevéllel köszöntötte az idős párokat, pezsgős koccintás zárta a rövid ünnepséget.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.