Törvénytervezetet nyújtott be szerdán az RMDSZ a képviselőházban, amely rögzítené: azokon a településeken, ahol a magyarok számaránya eléri a húsz százalékot vagy az 5000 főt, anyanyelven beszélő személyzetet is alkalmazzanak az egészségügyi és a szociális szolgáltatásokat nyújtó közintézményekben.
Ez azt jelentené, hogy az egészségügy mellett a szociális ellátást biztosító intézményekben is – például gyerek- és öregotthonokban – alkalmazzanak az adott kisebbség nyelvén beszélő alkalmazottat. Kerekes Károly, az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselője, a jogszabályjavaslat kidolgozója közölte: ezzel a Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában foglaltakat kívánják gyakorlatba ültetni, amelyet Románia 1995-ben írt alá, de még mindig nem ültette gyakorlatba. A törvénytervezetet többek között annak az olaszteleki lánynak az ügye tette aktuálissá, akit egy kolozsvári orvos azért alázott meg, mert nem beszélt jól románul. (RMDSZ)
A „SPÁGA” , a bíró ÉS AZ MPP. „Nemzeti válogatottat kell csináljunk” – hangsúlyozza Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke egy kiszivárgott hangfelvétel tanúsága szerint, amely előbb a YouTube videomegosztón jelent meg (Cs E névvel töltötték fel), majd feltűnt a Legyen ELÉG Facebook-csoport oldalán is. A feltehetően zárt körben elhangzott beszélgetésen Biró kendőzetlenül beszél azokról a megfontolásokról, amelyek alapján szövetségre léptek az RMDSZ-szel. „A Magyar Polgári Párt a maga 10 százalékával, amikor parlamenti választások vannak, legyen ott, és a 27 bejutó helyre két-három embert mi delegáljunk, a súlyunknak megfelelően” – mondja a politikus, majd így folytatja: „Ez egy ilyen kurva ország, balkáni mentalitás, és nem tud semmit csinálni egy polgármester, mert megfojtják. Ha nekem van Bukarestben legalább két emberem, aki tudja, hogy merre nyílik az ajtó, a Dâmboviţa partján hogy kell eljárni, ráírják a szalvéta szélére, hogy hány ezer euró spágát kell adni, akkor a polgármestereim kigazdálkodják a spágát, és elviszik oda, és meg tudják szerezni a pénzeket, és a következő négy évben meg tudják nyerni újra a választásokat.” Biró ezután arról értekezik kissé meglepő fordulattal, hogy az MPP összemosása az RMDSZ-szel, a szövetségre való „rátolása” tudatosan kitalált stratégia, amelyet az Erdélyi Magyar Néppárt boszorkánykonyháján főzött ki Demeter Szilárd, Tőkés László egykori irodavezetője, hogy a Néppárt így szerezzen magának több szavazatot. Megemlíti azt is, hogy a polgáriaknak azért lett kevesebb polgármesterük, mert például Tamás Sándor háromszéki tanácselnöknek „kurva jó receptje” volt a választásokon. A hangfelvétel elkészülésének és kiszivárgásának körülményei egyelőre ismeretlenek. (Főtér)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.