A múltkor elmeséltem, hogy Cenci néni Öcsikét üdülni vitte a rózsadombi villájába, s ott Öcsike azzal hálálta meg kedvességét, hogy hollótojást csempészett a tyúktojások közé, s ki is kelt a holló szerencsésen. Azóta több unokám kérdezte meg, egy közülük pláne expressz levélben, hogy Cenci néni nem tagadta-e ki Öcsikét e csínyje miatt, amiből látva látom, hogy mennyire szeretitek Öcsikét, s mennyire szíveteken viselitek az ő örökségét.
Hát megnyugtatlak: Cenci néni egy idő óta előnyösen megváltozott, s Öcsikéről is megváltoztatta a véleményét.
– Egy kissé pajkos a lelkem – szokta mondani –, de kedves a pajkossága. S végre is, tehet ő arról, hogy szüntelen teremnek fejében a nadselű gondolatok?
Egy szó, mint száz, Öcsike Cenci néninek ez idő szerint (vajon meddig tart az „ez idő szerint”?) kedvence, s akár hiszitek, akár nem (no merjen csak valaki kételkedni a nagyapó szavában!) kerek egymillió koronát adott egy szamárért, csakhogy örömet szerezzen Öcsikének. Egymillió korona egy szamárért! – csóválgatjátok a fejeteket – ej, ej, nagyapókám... No, de ki mer kételkedni a nagyapó szavában? Bizony, bizony, egymillió, az egy sovány, levitézlett csacsinak az ára, mert a jó húsban levő szamárnak két-három millió (úgy láttam, mint ma).
Hát, ami igaz, igaz, ami nem igaz, hazugság: gyászos egy szamár volt Öcsike milliós szamara, amelyre azt mondta volna minden székely ember: Ha benne volna is, kivágnám a milliót!
De mit locsogok én itt ahelyett, hogy röviden és velősen elmondanám Öcsike szamaragolásának bús történetét. Mert bús volt ez, több annál: fekete gyász történet.
Öcsikének megint nadselű gondolata támadt, amely azonban visszafelé sült el. Az volt pedig az ő nadselű gondolata, hogy a szamarat megtanítja ugrani, s amikor jól betanítja, szamár-akadályversenyt rendez, mégpedig egyet a Rózsadombon, egyet pedig a nagyapó kertjében. Ebben az akadályversenyben csak oly unokák vennének részt, akiknek sikerült az apuka zsebéből egy szamarat kibőgni. Nem azért mondom, mert Öcsike édes unokám, de a gondolat igazán nadselű volt, s nadselűen sikerül is, ha a szamár nem volna Isten legmakacsabb teremtése. Öcsike nem kevesebbet kívánt a szamártól, minthogy ugorjon át egy pocsolyát, amire a szamár pestiesen így felelt: szépen! S mit gondolt, mit nem, hirtelen-váratlan fölvetette a farát, s csobb..., Öcsike fejest csobbant a pocsolyába. Meg kell adni, nadselűen sikerült a fejesugrás, mert Öcsikének mind a két lába égnek állott, s közben újabb nadselű gondolata támadt: összeverte a bokáját.
De hiába, Öcsikének ma rossz napja volt. Végre is elterült a pocsolyában, s oly feketén kecmergett ki belőle, mintha a pocsolya vize a legfeketébb tinta lett volna. Rossz nyelvek azt mondják, hogy a budapesti diákok összevásárolták, ami tinta volt Budapest összes boltjában, abból lett ez a pocsolya. De miért vásárolták össze, s ha igen, miért öntötték ki? Azért, magyarázzák a rossz nyelvek, hogy a tanár urak intőt ne küldhessenek az apukáknak.
Aki nem hiszi, járjon utána.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.