Minden jegy elkelt a zarándokvonatra

2016. április 26., kedd, Belföld

Az idén kilencszázötven zarándok utazik a csíksomlyói búcsúra a Boldogasszony zarándokvonattal – mondták el tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatójukon a vonatos zarándokutat szervező Misszió Tours utazási iroda képviselői.
 

 

Budai László, a Misszió Tours alapítója elmondta, a tizenhat vagonos zarándokvonat május 12-én hajnalban indul Budapestről, és a magyar–román határt átlépve Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely és Maroshévíz érintésével érkezik az esti órákban a vendéglátó településre, Gyergyószentmiklósra. Hozzátette, igény lett volna a tizenhetedik kocsi helyeire is, de több vendégnek nem tudtak szállást biztosítani Gyergyószentmiklós térségé­ben.
Budai András, a Misszió Tours ügyvezetője tájékoztatott: a szerelvény valamennyi kocsijában hallható rádió által alakul ki a zarándoklat sajátos hangulata. A vonatrádió élő műsorában lelki programok, közös imák hangzanak el, idegenvezető hívja fel az utazók figyelmét a látványosságokra, és közös énektanulásra is lehetőség nyílik. A lelki elcsendesedésre vagy gyónásra a szerelvény három csendes fülkéje teremt majd lehetőséget.
A zarándoklat szervezői szerint a hangosítás azt is lehetővé teszi, hogy az állomásokon várakozók is hallják a benti közös imádságot és éneklést, a zarándokok pedig azt a műsort, amelyet egy-egy állomáson számukra szerveznek. „Hihetetlen az a szeretet, az a ragaszkodás, amely a vonat útvonalán megnyilvánul” – mondta Budai László.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2016-04-26: Belföld - :

Utólagos óvintézkedések

A kórházi fertőzések csökkentését célzó programot indít mától az egészségügyi minisztérium. Patriciu Achimaş Cadariu tárcavezető azt mondta, hogy a Colectiv-klubtűz óta felmérték a kórházakat, és kiderült, hogy nagy eltérések vannak a fertőzésveszély elhárításának módjában.
2016-04-26: Világfigyelő - :

Gyengült a VMSZ, előretörtek az ultranacionalisták (Választások Szerbiában)

A szerb kormányfő pártjának abszolút többségét, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) gyengülését mutatják a szerbiai választási bizottság (RIK) tegnap közölt előzetes adatai.