A norvég igazságügyi miniszter bejelentette, hogy fellebbeznek a tömeggyilkos Anders Behring Breivik fogva tartásának körülményeiről szóló múlt heti ítélet ellen. Breivik azért perelte a norvég államot, mert szerinte embertelenül és megalázó módon bánnak vele, és ez sértette az emberi jogait.
Ezzel a bíróság egyetértett, és a norvég államot többek között a perköltség megfizetésére kötelezték. Az első fokon elért győzelme mellett sem volt még egyáltalán biztos, hogy sikerül kiharcolnia börtönbeli elkülönítésének feloldását. Arra pedig hiába panaszkodott, hogy nem engedik be hozzá látogatóba a szélsőséges rajongóit. Breivik 77 embert gyilkolt meg 2011-ben, azóta magas biztonsági fokozatú börtönökben raboskodik. 2012-ben a Norvégiában lehetséges maximumra, 21 év szabadságvesztésre ítélték, de ez nem jelenti azt, hogy 21 év után szabadulhat is. A norvég törvények alapján a büntetése meghosszabbítható bármeddig, hacsak egy bíró egy nap majd úgy nem ítéli, hogy nem jelent többé veszélyt a társadalomra. Ha ez nem történik meg, élete végéig bezárva marad.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.