Ige: Zsoltárok 13, 2-6
„Meddig tart ez, Uram? Végképp megfeledkeztél rólam? Meddig rejted el orcádat előlem? Meddig kell magamban tanakodnom és bánkódnom szívemben naponként? Meddig kerekedhetik fölém ellenségem? Tekints rám, hallgass meg, Uram, Istenem! Tartsd meg szemem ragyogását, ne jöjjön rám halálos álom! Ne mondhassa ellenségem: Végeztem vele! Ne ujjonghassanak ellenfeleim, hogy ingadozom! Mert én hűségedben bízom, szívből ujjongok, hogy megsegítesz. Éneklek az Úrnak, mert jót tett velem.”
Gondolat:
Istent nem a beláthatatlan világmindenség távolában kell keresni. Elég csak kinyújtanunk feléje kezünket, és már bele is kapaszkodtunk segítő jobbjába, elég felnyitni szemünket, és már meg is láttuk Őt a teremtett világ legapróbb rezdülésében, elég imára nyitni ajkunkat, és máris érkezik kérdéseinkre a felelet.
Imádság:
Uram! Te tudod, hogy a kísértések között néha elbizonytalanodunk, lankad a hitünk és azt érezzük, hogy elhagytál minket. De Te jöjj közel hozzánk minden csüggedésünkben, jelentsd ki magad gyermekeid számára, hogy a tetőled kapott Lélek ereje által megálljunk a hitben a kísértések idején vagy ha külső ellenség rettent. A Te arcod világossága ragyogjon ránk mindennap. Ámen.
