Segítik az önkormányzatok a kórház működését

2016. április 28., csütörtök, Közélet

Bejegyezték a Háromszék az Egészségért Egyesületet, amelyet tizenegy kézdiszéki önkormányzat hozott létre a kézdivásárhelyi városi kórház támogatása érdekében – jelentette be dr. Kelemen András szülész-nőgyógyász főorvos, a kórház főigazgatója a felső-háromszéki polgármesterek tegnapi találkozóján Kézdiszentléleken. Mint mondta, a kézdivásárhelyi bíróság erről szóló határozatát pár nappal ezelőtt kapták kézhez.
 

 

Az egyesület alapítása több mint három évvel ezelőtt kezdődött, de csak most sikerült hivatalosítani. A tizenegy alapító önkormányzat a lakosság számaránya szerint fizeti majd a tagsági díjat, egy lakos után havi 50 ba­nit, azaz évi hat lejt. Dr. Kelemen András számításai szerint a kézdivásárhelyi önkormányzat és a környező községek ezentúl évi 360 ezer lejjel járulnak hozzá a kórház működési költségeinek fedezéséhez, ami nagy segítséget jelent az egészségügyi intézménynek. Ahhoz, hogy az egyesület végre működőképes legyen – mondotta –, még legalább öt napot kell kivárni, ez a fellebbezési idő. A községvezetők megértették ennek a lépésnek a fontosságát, ezzel az intézkedéssel szinte megduplázódik az az összeg, amiből havonta gyógy­szert tudnak vásárolni. A találkozón Zabola és Dálnok polgármestere is bejelentette óhaját, hogy belépjenek a kórház megsegítését célzó egyesületbe.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2016-04-28: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Minőségi szabadidőt Sepsiszentgyörgyön

A szabadidős szolgáltatások minőségének javítását célozza meg a sepsiszentgyörgyi önkormányzat alig néhány hete beindult cége, a városi tulajdonban levő kikapcsolódási létesítmények működtetésére többévi előkészület után létrehozott Sepsi Rekreatív Rt. Godra Árpád igazgató közlése szerint néhány új intézkedés hatása máris érződik, s bár a tevékenység csak támogatással tartható fenn, lesz előrelépés.
2016-04-28: Közélet - Szekeres Attila:

Háromszéki értéktár

Háromszék kiemelkedő értékeinek dokumentálása és széles körű ismertetése, népszerűsítése, hasznosítása, illetve éltetése céljából létrejött a Kovászna Megyei Értéktár Bizottság. A szakemberekből álló testület életre hívását a megyei önkormányzat kezdeményezte, munkáját a Kovászna Megyei Művelődési Központ segíti.