A Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termé­ben több tucat gyerek várta, hogy a művész meséljen. És Kovács András Ferenc senkinek sem okozott csalódást: színesen, humorosan és őszintén szólt a gyerekkönyvek hagyományáról, az írásról, gyerekkoráról, családjáról, Szatmárnémetiről és Marosvá­sárhelyről, kedvenc állatairól, focicsapatáról, a sportról... És alig néhány perc után olyan közel került a gyerekekhez, hogy a beszélgetést vezető Farkas Kingá­nak már szólnia sem kellett, érkeztek a kérdések mindenfelől, kíváncsian nyújtották ujjukat a résztvevők, az irodalomóra pedig valóban olyanná sikerült, amilyennek lennie kellene: derűssé, oldottá, érdekessé.

Észrevétlenül kezd el írni az ember, ha úgy érzi, valami mondanivalója van a világ számára a napsütésről, virágról vagy éppen egy lány szeméről — válaszolta Kovács András Ferenc azokra a kérdésekre, amelyek az írói szakma csínját-bínját firtatták. Ő maga úgy tizenegy éves korában kezdett írni, szinte észrevétlenül egyre többet foglalkozott az irodalommal. Az őszinteség és a derű jegyében a költő első szerelmes versének történetét is elmesélte, amely mindössze annyiból áll, hogy: ,,Ági, szólj, ha vernek". Talán az összegyűlt kíváncsi gyerekeknek szóló biztatásként. A találkozón egyébként az is bebizonyosodott, hogy igaza van a költőnek, amikor a gyerekkönyvek olvasottságáról beszél: a találkozó végén már a gyerekek diktálták a versek címét, melyeket Kovács András Ferencnek fel kellett olvasnia.