Ausztria nem emel falat Olaszországgal közös határán – Angelino Alfano olasz belügyminiszter szerint erről biztosította őt osztrák kollégája, Wolfgang Sobotka kettejük tegnapi római tárgyalásán. A megbeszélésén a két ország határán álló egyik átkelőhely, a Brenner-hágó osztrák oldalán a migránsáradat miatt tervezett határellenőrzésről volt szó.
A többórás tárgyalás után az olasz belügyminiszter külön sajtótájékoztatót tartott – miközben Wolfgang Sobotka Ausztria római nagykövetségén nyilatkozott az újságíróknak. Angelo Alfano kijelentette: „sikerült elkerülni a válság kialakulását az Ausztriával fenntartott viszonyban. Az osztrák belügyminiszter arról biztosított, hogy semmilyen falat nem emelnek, csak előkészületi munkák folynak.” Sobotka, akinek minapi kinevezése után első külföldi útja Rómába vezetett, kijelentette: bécsi információk szerint 200 ezer és 1 millió közötti tömeg áll készen a líbiai partokon indulásra, és ezek az emberek „gazdasági migránsok”. Ausztria szükség esetén határellenőrzést végez forgalomlassítással. Sobotka az Ausztria és Magyarország között már bevezetett határellenőrzést hozta fel példaként, hangsúlyozva, hogy ez sem akadályozza a közlekedést.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.