Kedvenc festményeink címmel nyílt kiállítás – sorban a negyvenkettedik – a sepsiszentgyörgyi Sándor Imre és felesége, Mária magángyűjteményéből a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában.
A házigazda Beke Ernő arról számolt be, hogy hasonló kiállítás még nem volt a ház megnyitása óta eltelt öt esztendőben. A munkákat a gyűjtő, Sándor Imre mutatta be. Elmondása szerint a festményekben mindig jó befektetési lehetőség rejlik, hiszen annak idején egy-egy Nagy Imre-alkotás elérhető volt szinte bárki számára, ma pedig csillagászati összegbe kerül. A megnyitón Gáspár Anikó szavalt, Erdélyi Kinga, a Molnár Józsiás-iskola zenetagozatos tanulója pedig egy zenedarabot adott elő. Az emléklap átadása előtt Beke Ernő elárulta, hogy az Iskola másként hét során a Gyűjtemények Házát több mint ezren látogatták meg, akik a festménykiállítást is megtekintették. (iochom)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.