A múlt hétNe emelj kezet!

2016. május 3., kedd, Közélet

Egy okos beosztott rég megtanulhatta volna az örök érvényű mondást: ne emelj kezet a főnököd ellen, mert kiesik a kenyér a hónod alól! Így járt most a képviselőház elnöke, Valeriu Zgonea, aki csak alfőnök a szociáldemokratáknál, mégis fel merte emelni szavát a nagy pártvezér, Liviu Dragnea ellen. Ezért kirúgták a pártból, és valószínűleg kirúgják alóla képviselőház elnöki székecskéjét is.

Örvendhet, hogy nem jár úgy, mint régen a kommunista pártban a kényelmetlenné vált riválisok, akiket börtönbe vetettek, agyonlőttek vagy egyszerűen agyonvertek. Pártjában politikai hulla lett, de nálunk a pártokat úgy váltogatják a politikusok, mint a gatyájukat, így újra feltámadhat egy másik alakulatban.
De mi is történt? A pártfőnököt, Dragneát két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, mert bűnösnek találták a 2012-es népszavazáskor az ő vezetésével szervezett választási csalásokban. Tombolák szervezésére adott utasítást, amelyen azok vehettek részt, akik szavaztak. Ezenkívül listákat készíttettek mindazokról, akik nem járultak az urnák elé, és felszólították alkotmányos joguk kötelező gyakorlására, a szavazásra. A dolog olyan jól sikerült, hogy az illető választókörzetekben még a halottak is mind  leszavaztak.
Az ügyben 75 személyt citáltak bíróság elé, de csak 29-et találtak vétkesnek, 46-ot felmentettek. A bűnösök megúszták felfüggesztett börtönbüntetéssel. Vezérüket, Dragneát is csak két év felfüggesztettre ítélték. Volt egy kivételezett személy is, aki  egy újságírót bántalmazott, amiért az  jelezte a szabálytalanságokat – őt csupán egy év és tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Mindebből látszik, hogy nálunk egy kis választási csalás nem nagy vétek. Mivel a vezért, Dragneát elítélték,  beosztottja, a kis főnök Zgonea kérte, hogy a nagyfőnök mondjon le pártvezéri tisztségéről. De sokak szerint nem is kérte, csupán felvetette, nem volna-e jobb pártjának, ha lemondana? Pozícióját erősítette volna így a pártban, mert hű alattvalói és talpnyalói térden állva, könyörögve akadályozták volna meg önfeláldozó tettének végrehajtásában.
Nem maradt más hátra – miként egyik elkötelezett párttag mondta –: eltaposni Zgoneát, az álnok cselszövőt, akiről hamar kiderítették, hogy „szekus” és „kiszolgáltatott a Román Hírszerző Szolgálatnak, a korrupcióellenes ügyészségnek és más, külföldi hatalmaknak, amelyek mindent meg akarnak semmisíteni, ami román, a politikai osztályt, a parlamentet, az üzletembereket”. Mi lesz itt, ha egy ártatlan választási csalás okán született politikai ítélet miatt megbomlik a párt Dragnea mester körüli monolit egysége, éppen most, a választások előtt? Talán visszarettennek a csalásért-lopásért elítéltek, akik sokan vannak, és a közelgő helyhatósági választásokon ismét indulnak, jó eséllyel pályáznak? Táboruk bizonyára ismét rájuk szavaz, mert tudják, ha valamicskét el is lopnak a közpénzekből, a közösségeknek is csurran-cseppen belőle valami. Olyan is akad köztük, aki országos hírnévre tett szert, miután a Teleorman megyei Olteni-ben az 2012-es népszavazáson a választók több mint száz százalékát terelte az urnákhoz!
A bukarestieket megkérdezték, hogy akik az ottani közigazgatáshoz, a kerületi polgármesteri hivatalokhoz fordultak, adtak-e némi csúszót ügyeik intézéséhez. 22 százalékuk válaszolt igennel, de csak egyharmaduk volt elégedett az elért eredménnyel. Most abban reménykedhetnek, hogy új (vagy régi) polgármestereik vezetésével a közhivatalok hatékonyabban fognak gazdálkodni a  kenőanyagokkal, s simábban megoldják a hivatalhoz fordulók gondjait.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 344
szavazógép
2016-05-03: Közélet - Fekete Réka:

Fogyatékkal élők hétvégéje

Zenekarok, táncsoportok, pantomimesek, egyéni előadók, jelölő kórus, először fellépők és visszatérők vettek részt szombaton a sepsiszentgyörgyi Írisz Ház által fogyatékkal élők számára szervezett ötödik Outsider Music Fest rendezvényen, vasárnap pedig rendhagyó istentiszteleten imádkoztak együtt a sérültek a belvárosi református templom gyülekezetével.
2016-05-03: Közélet - Iochom István:

Majális Torján

Az előző évektől eltérően – amikor Futásfalva és Torja között, a Cserefarka nevű dombon tartották meg a majálist –, idén május elsején a torjai polgármesteri hivatal az önkormányzati tulajdonban lévő és bekerített gyümölcsösben, az egykori lövölde helyén szervezte meg a nagy népszerűségnek örvendő rendezvényt. Daragus Attila polgármester elmondása szerint a hatvanas években is itt tartották a torjaiak és futásfalviak a majálist.