Gidófalva megérett a változásra, a jobb eredmények felmutatására képes új vezetésre – vallják az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltjei. A csapat tegnap beszélt terveiről, elképzeléseiről a sepsiszentgyörgyi székházban.
Máthé István polgármesterjelölt komoly, egyenes emberekként mutatta be önkormányzati képviselői helyre pályázó párttársait, mint fogalmazott, felmérték a község településeinek legjelentősebb gondjait, és számos megoldási javaslat is született már. A helyi szervezet Facebook-oldalán jelzik az észlelt problémákat, és számos visszajelzés érkezik felvetéseikre, egyre többen követik, szólnak hozzá – számolt be. Néhány konkrét témát is megemlített: az EMNP-sek nem értenek egyet az étfalvazoltáni óvoda épületének eladásával, 120 ezer lejért kínálja a község jelenlegi vezetése, amit azért is furcsállnak, mert a fotosmartonosi új óvoda legalább 150–160 ezer lejbe került. Nem bezárni, felszámolni kellene az oktatási intézményeket, hanem jobb életszínvonalat teremteni, idecsábítani a fiatal családokat, és akkor nem lenne gyermekhiány – fejtette ki Máthé István. Most, a kampányban összevissza toldozás-foldozás zajlik, egy hónap alatt kétszer is kiegyengették az utakat, de aszfaltra most sem futja, az eső pedig feláztatja, semmivé teszi a munkát, észszerűbben, hathatósabban kellene költeni a közpénzt – vélekedett. Példaként említette, hogy Angyalos felé leaszfaltozták ugyan az utat, de nem készült árok a szélén, a dombról lezúduló víz máris teszi tönkre. Nagyobb figyelmet fordítanak a most mostohagyerekként kezelt csatolt falvakra, képviselőik nem csak bólogatójánosok lesznek – ígérte. Étfalvazoltán jelöltje, Szász Róbert is több, nagyobb odafigyelést ígért, szándékukban áll nagyobb lendületet adni a helyi kulturális életnek, mely meglátásuk szerint tíz-tizenöt éve halódik, ezért is szervezték meg a hétvégén a nagy sikerű fúvóstalálkozót. Szabó Ferenc, a gidófalvi szervezet elnöke nehézségeikről beszélt, megfélemlítéssel, lefizetéssel próbálták elcsábítani jelöltjeiket, ám sikertelenül, egyetlen személy állt át az MPP-be, mert elégedetlen volt, hogy a néppárti listán csak az ötödik helyre került volna.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.