Persze, jól tudjuk, valódi önkormányzatiságról még mindig nem beszélhetünk Romániában, az oly sokat hangoztatott decentralizációt igencsak lassan, ímmel-ámmal ülteti gyakorlatba a központosítás fenntartásában, a kusza, balkáni zavaros állapotok kiterjesztésében érdekelt hatalom. Befizetett adólejeinknek csak töredékéről döntenek helyben, a többi eltűnik a bukaresti feneketlen pénzeszsákban, hogy majd onnan osszák vissza úgymond bár egy részét politikai vagy egyéb kritériumok alapján. Sőt, a helyben található erdők, borvizek, egyéb természeti kincsek felhasználásáról, kiaknázásáról, értékesítéséről sem a helyi közösséget, annak elvárásait leginkább ismerők döntenek, az infrastruktúra fejlesztésében a prioritásokról többnyire ugyancsak felsőbb szinteken határoznak, így épülhet sportcsarnok ott, ahol talán hasznosabb volna utat javítani. Az elmúlt hónapok, évek pedig arról is szóltak: utcanevekről, feliratokról, zászlókról sem dönthetnek mindig a helyi közösség választott képviselői – ha meg is teszik, Bukarestből kinevezett prefektus vétózza meg a határozatokat.
Mindezek ellenére is fontos, hogy az önkormányzati választásokon az urnákhoz járulva magunk válasszuk meg saját vezetőinket. Nem csak azért, mert önkormányzati elöljáróink, a polgármesterek, a helyi tanácsok tagjai döntenek legközvetlenebb életterünkről,  környezetünkről, a zsebünket terhelő helyi adókról, a fejlesztési prioritásokról, az infrastruktúráról – bár ezek is igen fontos, mindennapjainkat erőteljesen meghatározó dolgok. De önkormányzataink Erdély-szerte afféle bástyák is, amelyek révén a központosító, homogenizáló nacionalista államhatalmi törekvéseknek bár egy részét ki lehet védeni. Ráadásul olyan demokráciagyakorlat a választás, mely önrendelkezésre való érettségünk mércéje is.