Akik taps és rivaldafény nélkül, hivatásukat, szenvedélyüket a város, a közösség szolgálatába állították, akik dolgos hétköznapjaikkal, lelkiismeretes munkájukkal és kiemelkedő teljesítménnyel szolgálták e közösséget, és akik már életkorban is túljutottak a hetedik évtizeden, 1997 óta a Szent György-napi ünnepségek utolsó napján a municípiumi önkormányzat nyílt ünnepi ülésén Pro Urbe-elismerésben részesülnek.
Évente négyen, esetleg öten kapják meg a város eme megtisztelő kitüntetését. Idén Zaharia Gheorghe sepsiszentgyörgyi köztisztviselő, László Attila zenetanár, kórusvezető, Bunika Mihály kereskedő és Péter Albert nyugalmazott tanár életútját ítélte elismerésre és kitüntetésre méltónak a városvezetés. A köztiszteletnek örvendő, nyugodt és lelkiismeretes Gheorghe Zaharia életútját Lőrincz Béla, a Mikó Kollégium máig aktív népitánc-mesterének, Péter Albertnek munkásságát Albert Ernő méltatta, Bunika Mihálynak Sepsiszentgyörgy korszerű kereskedelmi hálózatának megteremtésében, valamint az 1974-ben alapított Kereskedelmi Szakközépiskola létrejöttében betöltött kivételes szerepét Petke László elevenítette fel. Sylvester Lajos László Attila zenetanár, kórusvezető, a zenei élet elkötelezett szervezőjének érdemeit laudálta. (László Attila külföldi tartózkodása okán nem vett részt az ünnepségen.)
Sepsiszentgyörgy önkormányzata post mortem díszpolgári címet adományozott Marco Bota svájci állampolgárnak. Harmincezer kötetes személyi könyvgyűjteményét, mely sok irodalmi, természettudományos kuriózumot is tartalmaz, e tavasszal adta át a család a Bod Péter Megyei Könyvtárnak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.