Hogy miért oly nagy titok a fertőtlenítőszerekkel kapcsolatos, állítólagos titkosszolgálati figyelmeztetés, nehezen érthető. Nehezen érthető, miért nem értékesebb az emberi élet, mint a magas szinten folytatott hivatali packázás álcázása, amennyiben packázásként tekinthetünk a fertőtlenítőszeres botrányra.
Mely ismételten és meghamisítatlanul tükrözi: a közpénz elharácsolásáért bármikor, bármire képesek az állami ágazatok beszállítói, illetve a mioritikus tranzakciók haszonélvezői. Hogy tehát az ország államfőjének fontosabb a hivatali titoktartás, mint a hírszerző szolgálat jelentésének közzététele, jogilag indokolható, morálisan azonban nem. Hiába mondja Klaus Iohannis, hogy az egészségügyi rendszer válsága nem folytatódhat tovább, véget kell vetni a kórházi korrupciónak – e hangzatos frázisoktól nehezen remélhető tisztulás. Iohannis szavának akkor lehetne súlya, ha közölhetné, mit rejt a hírszerzők jelentése, hiszen az őt megválasztó hatmillió állampolgár, illetve az ország lakóinak érdeke, tisztességes egészségügyi ellátáshoz való joga előbbre való, mint a titoktartás kötelezettsége. Egyébként Iohannis elődje, Traian Băsescu értelmetlennek tartja a szóban forgó dokumentum titkosítását, és kifogásolja, hogy a maga idejében azt miért nem kaphatták meg az eljárni hivatott ügyészségek is?
A fertőtlenítőszeres botrány mögött jóval több húzódik, mint a vegyszerek koncentrációja. Beszédes egyébként, hogy a hígítás kapcsán a forgalmazó cég – értelmi fogyatékosnak tekintve az átlagpolgárt – azt állítja, az ominózus szerek koncentrációja idővel magától, természetes módon csökken, vagyis az oldat összetételének módosulása a világ legtermészetesebb dolga... Ha azt is tekintjük, hogy a forgalmazót a kilencvenes évek közepén maga Oprescu doktor, későbbi főpolgármester honosította meg Bukarestben, illetve hogy a levitézlett Patriciu Achimaş-Cadariu biztos támogatója minisztertársa, a kolozsvári, régi szociáldemokrata pártkatonaként ismert Vasile Dâncu, nehéz nem szociáldemokrata érdekeltséget is gyanítani a háttérben. A volt egészségügyi tárcavezető ugyanis nem akart megválni székétől, akár Dragneaék trójai falovaként is tevékenykedhetett a függetlennek hirdetett, de annak semmiképp sem nevezhető kormányban.
Rövid távon arra a kérdésre kellene választ kapnunk, meddig megy el az egészségügyi tárcavezetőt lemondásra kényszerítő Dacian Cioloş kormányfő, továbbá, hogy szembefordul-e közigazgatási miniszterével, Dâncuval – vagyis Dragneával és választásokra készülődő csapatával! –, az egészségügyi látványos problémahalmaz mellett belevág-e a közigazgatás, illetve a tanügy átalakításába? Hosszabb távon ugyanis mindhárom ágazat sorsa azonos az ország sorsával. De ha a mindenkori bizakodás helyett valaki mégis úgy véli, végzetesen összekuszálódott, megreformálhatatlan térségben és rendszerben élünk, nem biztos, hogy távol áll a valóságtól.