Bocuse d’OrSzéll Tamás Európa legjobb szakácsa

2016. május 13., péntek, Magazin

A Magyarországot képviselő Széll Tamás és csapata nyerte a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d’Or budapesti kontinensdöntőjét, a második helyezett Norvégia, a harmadik pedig Svédország lett. Az Európa-döntőn húsz csapat versenyzett, közülük tízen kedden már elkészítették versenyfogásaikat: egy haltányért dunai kecsege és kaviárjának felhasználásával, illetve egy vadtálat magyar gímszarvasborjúból.
 

 

Leírhatatlan érzés – fogalmazott a díjátadó után Széll Tamás, hangsúlyozva, hogy négy és fél hónap szinte pihenés nélküli munka áll mögöttük. Mint hozzátette, csapatával nagyon erősnek érezték munkájukat, ezért azt várta, hogy az első ötben végeznek vagy elcsípnek egy különdíjat. „Mindig lehet fejlődni, de a mai versennyel 95 százalékig elégedett vagyok” – jegyezte meg.
A friss kontinensbajnok elmondása szerint ha a hal- és a húsétel is erős tud lenni, az általában pozitív jel. Széll Tamás a verseny történetének első magyar séfjeként vett részt a Bocuse d’Or világdöntőjében 2013-ban. Visszatekintve elmondta: ha az ember egyszer megtapasztalja, milyen a lyoni világdöntő, az utána óriási lökést ad.
Széll Tamás az MTI kérdésére elmondta: egyelőre nehéz megjósolni, hogy milyen esélyekkel indul a Bocuse d’Or 2017. januári lyoni világdöntőjében, a nagy ellenfelek várhatóan a skandinávok lesznek.   A mezőny idén is nagyon erős volt, igen nagy múltú és felkészült csapatok versenyeztek. Megfigyelhető, hogy a Bocuse d’Oron részt vevő országok általában fejlődnek, de nem lehet tudni, hogy két verseny között mennyit. „Mi most jó nagyot!” – fogalmazott a séf.
Mint elárulta, csapatával két hónap pihenés után, augusztus végén kezdik a felkészülést a világdöntőre, „addig muszáj egy kicsit feltöltődni”. Reményeik szerint addigra megérkezik a 2017-es világdöntő pályázati dokumentációja. Augusztus végétől ismét négy hónapnyi kemény felkészülés következik.
A Széll Tamás séf, Szabó Kevin commis, Vomberg Frigyes coach és Szulló Szabina csapatkapitány alkotta magyar csapat mögött második helyen végzett Christopher William Davidsen séf norvég csapata, és harmadik lett az Alexander Sjögren séf vezette svéd csapat.
A 2017. január 24–25-ei, huszonnégy csapatos világdöntőbe a három dobogós helyezést elért csapaton kívül Franciaország, Izland, Finnország, Hollandia, Svájc, Belgium, Dánia és Észtország csapata jutott be Európából.
A kontinensdöntő szerdai eredményhirdetésén a legjobb halételért járó különdíjat az izlandi Viktor Örn Andrésson és csapata, a legjobb húsételért járó különdíjat Laurent Lemal francia séf és csapata vihette haza. A legjobb commis-nak járó díjat a svéd séf segítője, Hampus Risberg kapta.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 757
szavazógép
2016-05-13: Magazin - :

Ingyenes könyvcsere Erdélyben is

Ingyenes könyvcsereoldalt indított Erdélyben a Rukkola Magyarország – közölte a vállalat az MTI-vel kedden. A közlemény szerint a rukkola.ro internetes oldalon – hasonlóan a 2012-ben indult rukkola.hu portálhoz – papíralapú könyvek cserélhetnek gazdát.
2016-05-13: Nyílttér - :

Ez nem helyreigazítás, ez mellébeszélés

Sem a csúsztatásokra, sem az arroganciára nem lett volna szükség. Választási kampányban végképp nem.
Ez a „helyreigazítás” volt az utolsó csepp abban az arroganciapohárban, amelyet az RMDSZ felső vezetői kezdtek megtölteni, amikor az Átlátszó Erdély közölte az RMDSZ elmúlt pár évi költségvetését és elszámolását. Előbb Kovács Péter kezdett folyamatos „helyesbítéseket” közzétenni a Facebookján, majd Kelemen Hunor küldte az Átlátszó Erdélyre azokat, akik csíkszeredai sajtótájékoztatóján meg merték kérdezni, hogy a szövetség mennyi költségvetési támogatást kapott idén.