Rakétapajzs DeveselunA NATO védekezik, Oroszország fenyegetőzik

2016. május 13., péntek, Belföld

Felavatták tegnap az amerikai rakétavédelmi rendszer romániai elemeit az Olt megyei Deveselu községben kiépített katonai támaszponton. Az ünnepélyes keretek között tartott rendezvényen részt vett és beszédet mondott többek között Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, Robert Work amerikai helyettes védelmi miniszter és Dacian Cioloş  miniszterelnök is.
 

 

Work azt mondta, hogy a rakétavédelmi rendszernek köszönhetően a NATO hatékonyabban tud védekezni a támadások ellen. Rámutatott: 2013-hoz képest, amikor elkezdődött a támaszpont megépítése, jelentősen megváltozott a biztonsági helyzet, újabb fenyegetések jelentek meg. Stoltenberg történelmi pillanatról beszélt, és úgy vélte, hogy a romániai támaszpont üzembe helyezése jelentősen növeli a NATO európai szövetségeseinek biztonságát, hosszú távon védelmet jelent a fenyegetések ellen. Ismét nyomatékosította, hogy sem a Romániában megépült, sem a Lengyelországba telepítendő védelmi rendszer nem Oroszország ellen irányul. Klaus Iohannis szerint az Oroszország által tett lépések megkövetelik a NATO erősebb jelenlétét a keleti szárnyban. Emlékeztetett: Románia  állandó haditengerészeti jelenlétet szeretne a Fekete-tengeren, előbb román, bolgár és török katonák részvételével.
A csaknem 170 hektáron elterülő, 800 millió dolláros költséggel megvalósult romániai támaszpontra egyebek mellett ballisztikus rakéták megsemmisítésére alkalmas 44 elfogórakétát és egy nagy teljesítményű radart telepítettek. A Bukaresttől 180 kilométerre fekvő deveselui katonai támaszpontot az 1950-es években az orosz hadsereg építette. Románia és az Egyesült Államok 2009-ben állapodott meg az amerikai rakétavédelmi rendszer egyes elemeinek Romániába telepítéséről, azóta Bukarest 11 millió dollárt költött a katonai bázis felújítására és biztonságossá tételére, ez az elmúlt huszonöt év legnagyobb védelmi beruházása Romániában.
A NATO által Romániában üzembe helyezett rakétapajzs fenyegetést jelent Oroszország számára – jelentette be tegnap Moszkva. Dmitrij Peskov orosz elnökségi szóvivő arra figyelmeztetett: Oroszország intézkedéseket hoz majd a saját védelmében.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2016-05-13: Belföld - :

Zarándokvonat Kolozsváron

Tegnap délután Kolozsvárra érkezett az egyik különvonat, amely a csíksomlyói búcsúra szállítja a magyarországi zarándokokat.
2016-05-13: Belföld - :

900 gyanúsított megúszhatja

Közel 900 korrupciós ügyet érintene, ha az alkotmánybíróság úgy döntene, hogy a hivatali visszaélés bűntettének meghatározása sérti az alaptörvényt – nyilatkozta Laura Codruţa Kövesi, az országos korrupcióellenes ügyosztály vezetője az Europa Fm rádiónak.