Mózes László
Románia lassan modellértékűvé válik abban, hogy miként nem alkalmazza az általa ratifikált európai egyezményekben foglalt kisebbségi és nyelvi jogokat – jelentette ki Kelemen Hunor, miután Bukarestben fogadta az Európa Tanács szakértőit, akik a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának romániai alkalmazásáról tájékozódtak. Az RMDSZ elnöke a közigazgatási intézményrendszerben érzékelhető, összehangolt jogcsorbításról beszélt, megjegyezve, hogy a kisebbségi jogok alkalmazása terén már 2007-től érezhető volt a visszafejlődési folyamat, ám az 2012 után hangsúlyossá vált.
Tömörítve és egyszerűsítve, szavai úgy is érthetőek, hogy az országban következetesen fütyülnek a kisebbségi jogokra, legalábbis a magyar közösség esetében. Ez nem túlzás, nem figyelemfelkeltő jajveszékelés, évek óta jól érzékelhető, hogy újra a kilencvenes évek áporodott nacionalizmusa köszön vissza közéletben, közigazgatásban, és ami a legaggasztóbb: újabban az igazságszolgáltatásban is. Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön egyaránt bírságok, zászlóperek, válogatott képtelenségek sorakoznak szép katonásan, a jelek szerint véget nem érően. Persze, sokan belátják, magyarok, románok egyaránt, egy korszerűsödő Romániában nem effélékkel kellene bajlódni, nem a székelyföldi prefektusokkal kellene örökkön csatázni, jó lenne közös célokért dolgozni, jó lenne haladást, változást érzékelni. Jó lenne, csak éppen nem lehetséges.
És most nem is az a feltűnő, hogy az RMDSZ egy kényelmetlen pillanatában – az Átlátszó Erdély portál által megszellőztetett pénzügyek, azaz a költségvetési támogatás felhasználási módját firtató vita közepette – áll elő jogos kifogáslajstrommal, nem is az a kérdés, a szövetség politikusai beszéltek-e eleget kisebbségi jogsérelmekről (például kormányzásuk idején), hanem hogy miként lehet változtatni azon a romániai gondolkodásmódon, amely a magyar közösség megalázásához, ellehetetlenítéséhez vezet. Mert Székelyföldnek, Sepsiszentgyörgynek és Csíkszeredának nem kellene többé vagy kevésbé látványos román–magyar konfliktusövezetnek maradnia, s míg többségi nemzetként a román fél tudna ezen az áldatlan helyzeten érzékelhetően változtatni, javítási lehetőségeit, eszköztárát a magyar félnek is fel kellene leltároznia. Igaz, a kiindulópont rögzített: a gyulafehérvári nyilatkozat óta a be nem tartott ígéretek hagyománya évszázados.
Nem az a legnagyobb baj tehát, hogy jóformán semmit nem érnek a különféle kisebbségi egyezmények, hanem hogy közös dolgaink rendezetlenek. Ezen kellene javítani, hiszen egyelőre a társadalmi, politikai helyzet okozza azt, amit nap mint nap tapasztalunk. És nem csak a román politikusoknak kellene másképp tekinteniük a magyar közösségre, a közösségi jogokért is következetesebben, eredményesebben kellene küzdeni, talán több szakértelemmel és több alázattal.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.