Képzelje csak, édes nagyapókám, Szepi bácsit úgy megsegítette az Isten, hogy borzasztó sok millió koronát nyert a tőzsdén, s a nagy nyereségből villát vett a Rózsadombon, alig egy puskalövésnyire a Cenci néni villájától. Gondoltam magamban, minthogy mindennap találkozhatunk, jó volna valahogy kibékíteni Szepi bácsit, mert az mégis kellemetlen, ugye, hogy az emberre mindig haragosan nézzen valaki, ahányszor találkoznak. Persze, Cili néni is haragszik ránk, mert elettük előle az uzsonnát, szerettem volna őt is kibékíteni, ellenben azt az undok Lipikét nem – pukkadjon meg!
Hát, törtem, folyton törtem a fejemet, hogy mivel békíthetném ki Szepi bácsit (s vele kapcsolatosan Cili nénit is, Lipike nélkül), míg végre nadselű gondolatom támadt. Abból támadt pedig a nadselű gondolatom, hogy volt Cenci néninek egy kajtár macskája, aki minden ételbe beleütötte az orrát, vagyis  sok bosszúságot okozott Cenci néninek.
– Csak valaki eltüntetné azt a bőgőt – sopánkodott Cenci néni gyakorta –, bizony, megköszönném. Hiszen egyéb sem kellett nekem, mondtam Andrisnak:
– Van nekem egy nadselű gondolatom!
– Ki vele, öcskös! – mondá Andris.
– Az nekem a nadselű gondolatom, hogy szerezzünk örömet Cenci néninek. Vigyük el a Körmös cicát (ez a neve) Szepi bácsinak. Mondjuk neki, hogy nagyapó Kisbaconból három nyulat küldött, mégpedig egyet Szepi bácsinak, még azt is hozzátesszük, hogy ezt a három nyulat egy lövésre lőtte Korkszkru Misi, a világhírű vadász, aki most vendége nagyapónak.
Andris igen nadselűnek találta a gondolatot. Rögtön zsákba bujtattuk Körmöst, én a zsákot a hátamra vettem, s mintha fizettek volna érte, oly sebesen igyekeztünk Szepi bácsi villája felé. Nos, hát ha sebesen igyekeztünk, hamarosan meg is érkeztünk Szepi bácsi villájába, melynek csak tornya három van, ami engem felbőszített, s felbőszíté Andrist is, mert arra gondoltunk, hogy a mi nagyapókánknak még csak egytornyos villája sincs, pedig száznál több könyvet írt, Szepi bácsi pedig egész életében csak egy könyvet írt, s arról is azt mondták, hogy hamis, onnét van a háromtornyos villa. No de mindegy, a fő, hogy megérkeztünk. Andris szégyellt bejönni, mert tulajdonképpen ő volt a mestere Szepi bácsi felszakállazásának és felbajuszozásának, hát magam léptem be.
Mondanom se kell, hogy köszöntem illendően Szepi bácsinak, aki első pillanatban haragosan szólt rám: Na, mit akarsz, te csibész? Talán valami nadselű gondolatot hoztál a zsákban?
– Nem nadselű gondolatot, de nyulat hoztam, kedves Szepi bácsi, mégpedig olyan nyulat, amelyet Korkszkru Misi lőtt, a világhíres vadász.
Ha látta volna, édes nagyapókám, hogy gömbölyödött ki Szepi bácsi arca, amint szép sorjában elmondtam a nyúl történetét.
– Hiszen te kedves fiú vagy, te kis csirkefogó, te, hehehe, igazán kedves fiú vagy. Nos, aztán egyedül cipelted ide?
– Dehogy, kedves Szepi bácsi. Andris hozta félúton.
– Hát miért nem jött be?
– Szégyelli, amit Szepi bácsival tett – mondtam én.
– Ugyan, ugyan, csekélység (két k-val mondta), csak nem gondolod, hogy még mindig haragszom? Hívd be azonnal.
Hiszen csak erre vártam, letettem a zsákot Szepi bácsi elé, kimentem, s bezzeg hogy nem mentem vissza. Szaladva szaladtunk haza. Hogy mi történt, amikor Szepi bácsi kioldta a zsákot, s a macska kiugrott belőle, azt már nem láttam, édes nagyapókám, csak annyit tudok, hogy Szepi bácsi szörnyű goromba levelet írt Cenci néninek, amelyben többek között azt is megjegyezte, hogy gondnokság alá kellene helyezni az olyan nőt, aki villáját egy ilyen csirkefogóra hagyja, amikor van a rokonságban erre igazán érdemes fiú. Persze hogy az undok Lipikét értette a vén uzsorás. A fő, édes nagyapókám, hogy Cenci néni nem haragudott e nadselű gondolatért, de még meg is simogatta a buksimat, mondván: te, kis betyár, te már megint mit csináltál! De megérdemli a vén uzsorás! – tette hozzá.
Ugye, édes nagyapókám, megérdemli?
A másolat hiteléül: Elek nagyapó