Mózes László
A kilencvenkilencedik évében járó Antal atya budapesti zarándokvonattal érkezett Csíksomlyóra. Böjte Csaba ferences szerzetes Gyergyószentmiklóstól kísérte, s azt tapasztalta, a napokban szemműtéten átesett idős pap rendkívüli formában van, a vonaton több beszédet tartott.
Csaba testvér megilletődve, a „zarándokok iránti tiszteletből” azt írta, „csodálom az emberi akaraterőt, mely képes a szeptemberben kilencvenkilenc éves csont-bőr testet ilyen csodálatos erővel mozgatni! Adjon a jó Isten mindannyiunknak Antal atya lendületéből, a jó Istent és drága népünket hősiesen szolgáló lángoló szeretetéből!”
Antal atya egyike a csíksomlyói pünkösdszombati nagybúcsúra induló, több százezer zarándoknak. A magyarság legnagyobb vallásos, ugyanakkor a hit mellett közösséget is erősítő ünnepére az egész világból jönnek, legtöbben a Kárpát-medencéből, Székelyföldről érkeznek, és a Somlyó-nyeregbe idősnek, fiatalnak, betegnek és egészségesnek egyaránt ki kell kapaszkodnia. Ez a minimális zarándoklat megkerülhetetlen, test és lélek próbája. A csíksomlyói ferencesek Légy az irgalmasság arca című felhívásukban hangsúlyozzák, az irgalmasság nyitott, szent kapuja fogadja az érkezőket a csíksomlyói kegyhelyen, miközben a zarándoklat lehetőséget kínál arra, hogy ki-ki saját élettörténete alapján lajstromba vegye azokat a jeleket, eseményeket, „amelyek az irgalmas Atya cselekvésére utalnak”. „A fizikai út, amely elvezet a kegyhelyre, olyan lelki úttá válik, amelyen megtalálod az irgalmas Atyához visszavezető utat, megízleled az elmélyült imádság gyümölcsét, felfedezed életed értelmét.” Az út, az értelem s az irgalmasság kapcsán érdemes visszakanyarodni Márton Áron szavaihoz is, aki egy papszentelés alkalmával így szólt tanítványaihoz: „az Úristen nem azt nézi, hogy mennyit ájtatoskodunk, hanem hogy mennyire vállaljuk az ő törvényeit. Csak olyan mértékben vagyunk keresztények, amilyen mértékben igazságosak, nagylelkűek, irgalmasak, békességes szívűek embertársaink iránt. Ha a szeretet a világban megfogyatkozik, a keresztények felelősek, a keresztények között is azok, akik a szeretet nagy titkának boldog birtokosai. Ezt hirdessétek”...
Van tehát egy nap, immár több száz éve, amikor a világ magyarjainak egyszerre adatik meg a belső útkeresés lehetősége. Ám hogy ezt Csíksomlyón ki, miként éli meg, magánügy. Miként az is opció kérdése, valóban hitbéli, tartásbéli megerősödésre fordított e kegyelemteli zarándokút, vagy mindez csak valamiféle világias kinyilatkoztatás. De az a legszebb, hogy erről nem kell vallani, e viszonyulás lelkiismereti kérdés marad. A búcsú, a zarándoklat lehetőség a mélységek feltárására. Ez Csíksomlyó méltósága, mely százezrek tekintetében tükröződik, tükröződhet, s bizony, isteni kegyelem lenne, ha az ott felmutatott magyar erő és egység más napokra is átsugározna.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.