Sepsiszentgyörgy megoldatlan gondjai közé sorolja az állomási tavat és környékét Bálint József, az EMNP polgármesterjelöltje, aki tegnap a helyszínen tartotta második „forró pont, forró kérdés” sajtótájékoztatóját.
A Rompetrol benzinkút mellett több hiányosságot is látni lehet, mégpedig évek óta ugyanabban az állapotban. Az úttest két szélén a járda hiányos, és ahol van, ott is használhatatlan: szintje alacsonyabb az útnál, eső után vízgyűjtő, gödrös, sáros, az egyetlen gyalogátjárót is nehéz megközelíteni gumicsizma nélkül; a román katona szobrához vezető lépcsők is töredezettek.
A gépkocsik ott parkolnak, ahol érik, útszélen, zöldövezeten is, mert rendezetlen a hely, útszegélykő sincs mindenütt. Itt várakoznak járművükre a Brassóba ingázók, akik itthon nem találtak megfelelő munkahelyet – nincsenek kevesen, ezért indokolt lenne számukra egy leállósávot kialakítani, és egy buszmegállót odahelyezni; az is jól fogna, ha a gyalogátjáróhoz stoplámpát szerelnének, mert a folytonos gépkocsiforgalom megnehezíti a gyalogosok átjutását az úton – sorolta.
Maga a tó, amely valamikor büszkesége, civilizált, kedves kikapcsolódási helye volt a városban élőknek, ma az egyik szégyenfoltunk: elhanyagolt, elvadult, gondozatlan, pedig ezen Bálint szerint viszonylag kevés pénzből, közmunkával is változtatni lehetne. Járhatóvá kellene tenni a tó körüli sétányt – valamikor babakocsival is élvezet volt körülsétálni –, játszóteret, padokat, tűzhelyeket építeni, és persze a vizet is óvni kell a szennyeződéstől. A bozótban hajléktalanok tanyáznak, ez sem elfogadható – vélekedett. Bálint József elmondta: tudatában van annak, hogy jogi viták folynak – a tó a városé, a benne levő sziget pedig magántulajdon –, de már legalább nyolc éve zajlanak a tárgyalások, s tapodtat sem léptek előre; előbb bérbe adta a tavat az önkormányzat, aztán visszavette, de nem kezdett vele semmit, noha Sepsiszentgyörgy egyik gyöngyszeme lehetne.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.