A Rompetrol benzinkút mellett több hiányosságot is látni lehet, mégpedig évek óta ugyanabban az állapotban. Az úttest két szélén a járda hiányos, és ahol van, ott is használhatatlan: szintje alacsonyabb az útnál, eső után vízgyűjtő, gödrös, sáros, az egyetlen gyalogátjárót is nehéz megközelíteni gumicsizma nélkül; a román katona szobrához vezető lépcsők is töredezettek.
A gépkocsik ott parkolnak, ahol érik, útszélen, zöld­övezeten is, mert rendezetlen a hely, útszegélykő sincs mindenütt. Itt várakoznak járművükre a Brassóba ingázók, akik itthon nem találtak megfelelő munkahelyet – nincsenek kevesen, ezért indokolt lenne számukra egy leállósávot kialakítani, és egy buszmegállót odahelyezni; az is jól fogna, ha a gyalogátjáróhoz stoplámpát szerelnének, mert a folytonos gépkocsiforgalom megnehezíti a gyalogosok átjutását az úton – sorolta.
Maga a tó, amely valamikor büszkesége, civilizált, kedves kikapcsolódási helye volt a városban élőknek, ma az egyik szégyenfoltunk: elhanyagolt, elvadult, gondozatlan, pedig ezen Bálint szerint viszonylag kevés pénzből, közmunkával is változtatni lehetne. Járhatóvá kellene tenni a tó körüli sétányt – valamikor babakocsival is élvezet volt körülsétálni –, játszóteret, padokat, tűzhelyeket építeni, és persze a vizet is óvni kell a szennyeződéstől. A bozótban hajléktalanok tanyáznak, ez sem elfogadható – vélekedett. Bálint József elmondta: tudatában van annak, hogy jogi viták folynak – a tó a városé, a benne levő sziget pedig magántulajdon –, de már legalább nyolc éve zajlanak a tárgyalások, s tapodtat sem léptek előre; előbb bérbe adta a tavat az önkormányzat, aztán visszavette, de nem kezdett vele semmit, noha Sepsiszentgyörgy egyik gyöngyszeme lehetne.