A kézdivásárhelyi kórháznál tervezett műszerpark bővítéséről és egy új járóbeteg-rendelő építéséről számolt be a csütörtöki sajtótájékoztatón Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere és dr. Kelemen András szülész-nőgyógyász főorvos, a városi kórház főigazgatója. Elmondásuk szerint a kórház új, több mint egymillió euró értékű műszerparkkal bővül, és elkészült az új járóbeteg-rendelő pályázati anyaga is.
A városi kórház 1,2 millió eurót nyert az egészségügyi minisztériumtól, ezt az összeget a kórház műszerezettségének feljavítására költik. A tízszázalékos önrész kifizetését az önkormányzat vállalta, a New Fashion Rt. vezetőtanácsa, valamint Wilhelm Wegener és Bakk-Vitális Mária Kinga, a készruhagyárak többségi német tulajdonosa, illetve vezérigazgatója támogatóként 50 ezer eurót ajánlott fel erre a célra.
Dr. Kelemen András hangsúlyozta, hogy időszerű volt pályázni, hiszen a kórház röntgengépe például nagyon régi, ezért nem is kompatibilis az informatikai rendszerrel. „Normális országban az orvosi műszereket két-három évente modernebbekre cserélik, de mi a komputertomográf kivételével nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ezzel dicsekedjünk” – vázolta a kórház felszereltségét dr. Kelemen András, példaként hozva fel a tizenöt éve fungáló röntgengépet. „Amellett, hogy annyira elavult, hogy nem tudjuk bekapcsolni az informatikai rendszerbe, még a biztosító sem fizet a vele elvégzett vizsgálatokért” – hangzott el. A megnyert összeg egy teljes műszerpark megvásárlását teszi lehetővé, amelybe egy új röntgengép, nyolc vitális monitor, altatógép, műtőasztalok, gasztroszkóp és egyéb kisebb műszerek tartoznak. Ezek digitalizált műszerek, amelyek kommunikálnak az idén – szintén önkormányzati segítséggel – felújított informatikai rendszerükkel. A kézdivásárhelyiek – főleg az idősebbek – évek óta kérik, hogy nyissák meg a járóbeteg-rendelőt a Vasút utcából is, ez eddig, több okból is, lehetetlen volt – mondotta a kórház főigazgatója. Most elkészült a pályázati dokumentációja és az új járóbeteg-rendelő látványterve is, amelynek összértéke 135 ezer lejbe került, és amelyet Kézdivásárhely önkormányzata kiviteleztetett. Európai uniós pénzforrásokra pályáznak, Bokor Tibor polgármester ígérete szerint már csak a kiírást várják, hogy elsők legyenek, akik leadják a pályázatot erre a beruházásra. A tervben a Vasút utcai kerítés lebontása, zöldövezet létrehozása és új épületszárny felépítése szerepel. Az elöljáró hozzátette: készül a pályázat a kórház alternatív energiával való ellátására is. A terv szerint elválasztják a járóbeteg-rendelőt a kórház többi részétől, tehát egy helyre kerül minden egyes rendelő, és könnyebben elérhető lesz. Bokor Tibor szerint az új járóbeteg-rendelő felépítésével párhuzamosan a sebészet műemlék épületét is rehabilitálni akarják, ami nem kis munkát igényel, mivel az egykori főkapitányi szállás falai salétromosak, és műemlék jellege miatt a hőszigetelést is csak belül lehet kivitelezni. A kórház alternatív fűtésrendszerre akar átállni, ez már megvalósult a pszichiátria épületénél. Az intézmény főigazgatója még egy jó hírrel szolgált: 2017-ig több szakorvossal bővül a személyzet, a közeljövőben egy gasztroenterológus, és reményeik szerint egy ortopéd szakorvos érkezik a kórházhoz.