A Koalíció a családért elnevezésű civil szervezet tegnap a szenátus elé terjesztette azt a polgári kezdeményezést, amely alkotmányos szintre emelné a melegházasság tiltását. A kezdeményező csoport azt szorgalmazza: foglalják az alaptörvénybe, hogy „a család egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságon alapul”. A jelenlegi alkotmány „házaspárok” önkéntes elhatározásával alapított családról beszél.
A polgári kezdeményezéshez fél év alatt a szükséges félmilliónál hatszor több, mintegy hárommillió támogató aláírás gyűlt össze, amelyeket tegnap teherautóval szállítottak a szenátus épületéhez. A módosítást szorgalmazó aláírásgyűjtési akció példátlan volt Romániában, mind az alkotmány polgári kezdeményezéssel való módosítási kísérlete, mind az aláírók nagy száma tekintetében. Mircea Tudor, a Koalíció a családért csoport egyik tagja szerint „a kezdeményezés nem irányul semmi ellen, hanem a hagyományos, egy férfi és egy nő által alapított, gyermeknek életet adó családot támogatja”. A kezdeményezést az ortodox egyház is felkarolta, és az erdélyi magyar egyház vezetői közül is sokan kiálltak mellette. A parlament elé terjesztett alkotmánymódosító törvénytervezetről akkor szavazhatnak a honatyák, ha a kezdeményezés szövegét az alkotmánybíróság elfogadja.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.