A golf egyik legnagyobb sztárja, Rory McIlroy erősen gondolkodik azon, hogy induljon-e a riói olimpián, mivel tart a zikavírustól. A négyszeres Major-tornagyőztes északír játékos korábban sokáig azon tépelődött, hogy brit vagy ír színekben szerepeljen a játékokon, végül utóbbi mellett döntött, mégis lehet, hogy pályára sem lép Rióban.
A huszonhét éves játékos leginkább a családalapítás miatt aggódik. „A következő években eljön majd az idő, amikor a párommal gyermekvállalásra készülünk, s nem szeretném, ha ezt bármi veszélyeztetné” – mondta a korábbi világelső, aki ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy szeretne ott lenni az olimpián, s egyre jobban ráhangolódik az ötkarikás játékokra. A szúnyogok által terjesztett zikavírus gyors nemzetközi terjedése miatt az Egészségügyi Világszervezet február 1-jén globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett. Az amerikai kontinensen idén négymillióra emelkedhet a zikalázas megbetegedések száma. Jelenleg Brazília a leginkább érintett ország, ott 1,5 millióra teszik a fertőzések számát. A vírust elsősorban szúnyogok terjesztik, de szexuális úton is fertőzhet. A megbetegedés tünetei: fejfájás, láz, piros vagy fehér bőrkiütés, ritkábban izom- és ízületi fájdalom. A zikavírus kisfejűséget (mikorkefáliát) és más agyi rendellenességeket okoz a várandósság idején megfertőzött nők magzatjainál. Az ENSZ szakosított szervezete azt tanácsolja, hogy a várandós nők tartózkodjanak a nemi érintkezéstől, vagy használjanak óvszert, ha olyannal létesítenek szexuális kapcsolatot, aki a járvány által sújtott térségekből érkezett.
A golf 112 év után tér vissza idén az olimpia műsorára.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.