Munkában a kiscsoport — a gondolattól a kivitelezésig
A napokban zajlik a Leonardo Youngbusiness.net.3 program sepsiszentgyörgyi rendezvénye. Ennek keretében középiskolások, illetve fiatal vállalkozók vagy vállalkozni óhajtók számára tartanak ingyenes tréninget.
Amint a programra pályázó, illetve lebonyolító Covimm Cosulting Kft. vezetője, Varga Berde Mária elmondta, az egri Naumann János Középiskola és Kollégium, valamint a Neumann Ifjúsági Vállalkozói Központ és Oktatási Centrum partnersége révén tudtak bekapcsolódni a programba. Kolman Miklós és Busi Lajos révén első nap a tréning elemeit ismertette a megjelent öt középiskola, illetve a tanfelügyelőség képviselője. Az ő feladatuk lesz, hogy a program egyik elemeként a középiskolás diákok számára ismertté tegyék: már az iskola padjaiból kikerülve vállalkozni lehet, egzisztenciateremtésről pedig már az iskola padjaiban hasznos gondolkodni, mi több, érdemes olyan szakirányú ismereteket szerezni, melyek a diák személyes érdeklődési körének is megfelelnek. Ugyanakkor cél a vállalkozói ismeretek meghonosítása, fejlesztése az iskolákban.
A program második részeként egy kilencfős, jobbára egyetemistákból álló csapat a Berde Mózes Szakközépiskola számítógép-laboratóriumában kapcsolódott be a tréningbe. A kétéves futamidő alatt a résztvevők önismereti tréninget végeznek, esettanulmányokat elemeznek, üzleti ötleteket fogalmaznak meg, stratégiákat terveznek, majd eljutnak egy üzleti terv készítéséig. A program konkrét, megvalósítható vállalkozás kapcsán a tanácsadást is magában foglalja. A résztvevők közül például ketten már tervezett elképzelésükhöz gyűjtenek ismereteket, a kézművesség területén szeretnének vállalkozást indítani.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.