Andrzej Wajda filmje — amelyet néhány napja láthattunk a Duna Televízióban is, s melynek akkora a sikere, hogy máris a legjobb külföldi filmeknek járó Oscar-díjra jelölték — megint és újult erővel a második világháborúban tetőző lengyel tragédiára s ezen belül a jelképes erővel is bíró katyńi vérengzésre irányítja a világ figyelmét.
Hogy mi is történt a katyńi erdőben 1940-ben, az kiderült Wajda filmjéből, s kiderül a Leopold Jerzewski könyvéből — amely először szamizdatként jelent meg 1980-ban, a szolidaritás évadaiban, s hatalmas sikere volt, számtalan nyelvre fordították, oroszul is megjelent, szintén szamizdatként —, hiszen a katyńi tragédia annyira nyílt seb volt, hogy mind a szovjet, mind a lengyel pártvezetés hallgatott róla, tabuként kezelte, igyekezett meg nem történtté tenni. Amiről nem beszélünk, az nem létezik. Az itt közölt fragmentum értelmezéséhez s megértéséhez még annyit, hogy Lengyelország kilencszázezer-egymillió embert veszített a második világháborúban. ,,A szovjet források szerint — írja Jerzewski — a Vörös Hadsereg 1939 szeptemberében 230 670 katonát és tisztet ejtett foglyul. A szovjet csapatok által megszállt területeken végrehajtott tömeges letartóztatások következtében a következő hónapokban a szám 250 000-re emelkedett, a letartóztatottak között tízezer tiszt volt." Az NKVD három táborba gyűjtötte össze a későbbi áldozatokat, ,,ezek kétharmada tiszt (körülbelül 8400 fő), egyharmada pedig a lengyel értelmiség színe-java: tudósok, a humán tudományok reprezentánsai, mérnökök, tanítók, újságírók, írók, ismert közéleti személyiségek, körülbelül 800 orvos. És ebből a 14 500 főből mindössze 449 maradt életben."
