Így egy furcsa időeltolódásnak vagyunk kitéve, mely nem enged ráhangolódni igazán a pillanatnyi cselekvésre, sem beszélgetésre. Gyerekeink a megmondhatói, hogy hányszor mímeljük a figyelmet, az érdeklődést, miközben máson gondolkodunk.

Te úgysem figyelsz rám! — hangzik el sokszor zavarba ejtően. Ilyenkor következik a lelkiismeret-furdalás, mert hát tényleg... Ha meg belefeledkezünk a meséikbe, játékba, fejtegetésükbe, ott settenkedik az agyunkban a ,,kisördög", aki folyton sürget, és nehezményezi a többi elszalasztott fontos dolgot.

Ha nem tisztázzuk magunkban ezt a helyzetet, akkor semmire sem tudunk ráhangolódni igazán, semmilyen szerepben nem érezzük jól magunkat, nem beszélve a lassan bekövetkező kommunikációhiányról, félreértésekről.

A felismerés az első lépés itt is a ,,gyógyuláshoz", majd következik a megbocsátás önmagunknak és másoknak a hasonló hiányosságok miatt. Jöhet aztán a ,,feloldozás", annak a gondolatnak az elfogadása, hogy nem lehet párhuzamosan sokáig mindent jól kézben tartani. Munkába járni, ott jól teljesíteni, odaadással figyelni mindig családtagjainkra, barátainkra, önmagunkra csak a helyzetre való ráhangolódás révén lehet. Ennek megfelelően a munkahelyen a munkánkra figyelünk, az ottani környezetre, félretéve családi problémáinkat. Otthon — ha rövid szakaszokban is, pl. étkezésnél — odafigyelünk családtagjainkra, majd a végzendő munkánkra szánunk figyelmet.

A barátokkal ne gyakran, de kötelességszerűen találkozzunk, hanem ritkábban, ám akkor odaadással vegyünk részt a közös programokban. Mindezek mellett még marad egy kis időnk magunkra is: pihenni, regenerálódni, elgondolkodni azon, hogy aznap mi volt a jó és mi a rossz.

Bármilyen hihetetlennek tűnik, de ilyen módon sok energiát spórolhatunk meg. Munkánk minőségibb lesz, elkerüljük a baleseteket, az utólagos magyarázkodást, bocsánatkérést, a fölösleges idegeskedést, a kimerülést.

A recept mindenkinek ajánlott, aki szeretne javítani életvitelén.