A határozatban és a szavazás előtti vitában is kiemelték: a Bundestag nem akarja felelősségre vonni a mai Törökországot a múltban elkövetett bűnökért, célja az örmény–török megbékélés ügyének előmozdítása, amelyben viszont van felelőssége a mai Törökországnak. A vitában felszólalók közül többen elfogadhatatlannak nevezték, hogy török részről megpróbáltak nyomást gyakorolni a Bundestag tagjaira.
A határozat több évig tartó politikai vita után véglegesített szövegében négyszer szerepel a népirtás kifejezés. Egyebek mellett az áll benne, hogy az Oszmán Birodalomban 1915. április 24-én az ifjútörök kormány utasítására megkezdett tervszerű üldöztetés és megsemmisítés több mint egymillió örmény nemzetiségű áldozatának sorsa példaszerűen mutatja meg a tömegpusztítások, etnikai tisztogatások, népcsoportok elűzése és a népirtások 20. századi történetét. A határozatban rámutatnak arra, hogy a Német Császárságnak – az Oszmán Birodalom legfőbb szövetségesének – szégyenletes szerepe volt a történtekben, diplomatái révén értesülései voltak a népirtásról, mégsem tett semmit ezeknek az emberiesség elleni bűntetteknek a megakadályozásáért. Németország vállalja történelmi felelősségét, amelyből az is következik, hogy ösztönöznie kell az örmény–török megbékélést. A Bundestag megemlékezése a 101 éve kezdődött népirtásra az örmény nép, a világ legősibb keresztény népe iránti különleges tisztelet kifejezése is.
Történészek 1,5 millióra teszik az oszmán törökök által az első világháború alatt és után elpusztított örmények számát, és sok kutató a 20. század első népirtásának tartja az akkori eseményeket. A mai Törökország azonban mint az egykori Oszmán Birodalom utódállama visszautasítja, hogy a történteket népirtásnak nevezzék. Állítása szerint nem folyt szervezett hadjárat az örmények kiirtására, s nincs bizonyíték, hogy létezett kiirtásukat elrendelő parancs az Oszmán Birodalom vezetésétől.