Idén május 27–29. között a Nagyvárad melletti Félixfürdőn tartották meg a jelvénygyűjtők 42. országos kiállítását és VIII. kongresszusát. A Romániai Jelvénygyűjtők Egyesülete által szervezett rendezvényen Háromszéket a sepsiszentgyörgyi Botos Ferenc ny. tanár és a kézdivásárhelyi Beke házaspár, Ernő és Lenke képviselte. Az országos seregszemlét Silviu Dobraş nagyváradi magánvállalkozó szervezte meg.
Beke Ernő gyűjtő, a kézdivásárhelyi Hobbi Cserebereklub elnöke beszámolója szerint az országból és határon túlról – Szlovákiából és Magyarországról – kilencvenkét gyűjtő nevezett be, de végül csak nyolcvankilencen állítottak ki Félixfürdőn, több mint négyszáz pannón sok ezer jelvényt helyeztek közszemlére. Beke Ernő két hazai klub, a temesvári és a bârladi részéről kapott kiválósági oklevelet eddigi tevékenysége elismeréseként. A Beke házaspár két-két pannón eddig ki nem állított jelvényeket mutatott be. Az Ilin Milan-vándorserleg Kézdivásárhelyről ezúttal Nagyváradra került. A céhes város három alkalommal volt a házigazdája az országos jelvénykiállításnak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.