Sajtótájékoztatón értékelték az MPP Kovásznán és Orbaiszéken elért választási eredményeit. A Magyar Polgári Párt még szavazóbiztosokat sem küldhetett a szavazókörzetekbe, ilyen körülmények között elmondhatják, hogy Dávid és Góliát harcot vívtak az RMDSZ-szel – hangoztatták bevezetőként a szervezet vezetői.
Mindezek ellenére – az MPP megyei szereplését felülmúlva – javítottak arányukon az önkormányzatban. Kovásznán négy év szünet után két képviselőjük van, Kommandón, Barátoson is ott vannak a tanácsban. Zabolán – a magyar összefogás eredményeként – polgármesterük van, ugyanott az RMDSZ listáján MPP-tagok is tanácsosi tisztségbe jutottak. Nagyborosnyón is indíthattak volna jelölteket, de nem tették, hogy ne gyengítsék a magyar esélyt a magyar–román versenyben. Sajnos, nem a magyar érdek érvényesült – mondta el Fülöp Csaba, az MPP országos alelnöke.
A gyenge részvételi arány arra utal, hogy a választók elégedetlenek, érdektelenek. A választási törvény nem motivál, nem a választók meggyőzését és a választói kedv növelését célozza, hanem a pártok stabil bázisainak kedvez. A törvény a hatalmon lévőket, a parlamenti pártokat segíti – mutattak rá.
Ferencz Botond, az MPP helyi elnöke a választási eredményeket a Magyar Polgári Párt kovásznai szervezete sikereként könyveli el. „Tény, hogy a szavazatok összesítése után mind a polgármesterjelöltünk, mind a tanácsosi listánk a második helyen végzett, kijelenthetjük, Kovásznán a Magyar Polgári Párt a második legnagyobb politikai erőt képviseli, megkerülhetetlen lett az önkormányzati döntéshozatalban. Az elmúlt négy évben nem volt helyi tanácstagunk, most a város lakosságának bizalma alapján két tanácsnokkal, Fülöp Csabával és Szabó Leventével segíthetjük fürdővárosunk életét” – nyomatékosította.
A mandátumot nyert Szabó Levente így nyilatkozott: „Mindenki számára nyilvánvaló lehet, hogy Kovászna elindult a változás útján. Bátrak voltunk kiállni polgármester- és tanácstagjelöltjeink mellett, mert hittünk a változás lehetőségében. A Magyar Polgári Párt a Kovászna megyei városok közül itt érte el a legjobb eredményt, ami bizalomra ad okot.”
Fülöp Csaba köszönte a rájuk adott szavazatokat, a választópolgárok bizalmát. „Igyekszünk a lakosság érdekeit képviselni, ígéreteinket beváltani, dolgozni fogunk a városért. Forduljanak hozzánk bizalommal, az adódó problémákat igyekszünk orvosolni. Maradunk továbbra is az emberek pártján” – mondotta.
Nem utolsósorban kijelentette: gratulálnak a győzteseknek, együttműködésüket ajánlják a közös célok megvalósítása érdekében. „Építsünk együtt egy jobb, szebb jövőt városunknak!” – fejezte be mondandóját.