Nagyon sok káros anyag található az elektromos cigaretta párájában – hívta fel a figyelmet az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet stratégiai igazgatója, Horváth Ildikó.
Úgy vélte, a lakosság számához képest elenyésző az e-cigit használók száma, viszont megfigyelhető, hogy erősen terjed azok között is, akik korábban semmilyen dohánytermékkel nem éltek. A tanulmányok szerint az e-cigi nem segít a leszokásban – bár a marketing ezt próbálja sugallni –, sőt, éppen ellenkező hatása van, fenntartja a dohányzást – emelte ki.
Május 20-tól Magyarországon korlátozták az elektronikus cigaretta használatát: nem lehet szívni például munkahelyeken és játszótereken – hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatala az MTI-hez eljuttatott közleményében. Tilos elektronikus cigarettát és dohányzást imitáló elektronikus eszközöket használni közforgalmú intézményekben, közösségi közlekedési eszközökön, munkahelyeken, valamint közterületnek minősülő helyeken, például aluljárókban, játszótereken és azok ötméteres körzetében. A szabályt megsértők bírsága húszezertől ötvenezer forintig terjedhet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.