Miért is emlegetem fel mindezt épp most, a romániai helyhatósági választások után? Magyarországi szempontból azért, mert rá is érvényesek a levonható tanulságok, s azért is, mert a magyar nemzet megmaradásának az anyaország az első számú felelőse. A többi elszakított területen élőknek is jó tanulság a transzilván történések tiszta, látó szemmel való nézése. Az Erdélyben élők meg a maguk bőrén érezhetik mindazt, ami megesett minap.
De mi is történt valójában? A választások lezajlottak. Marosvásárhely fellebbez, Nagyvárad tükröt tart, Szatmárnémeti ügyes, Székelyudvarhely fricskázik, Gyergyószentmiklós egyenes gerinccel menti a menthetőt, Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy csak azért is megmutatja. Az RMDSZ győzött és ünnepel, a számokat tekintve mondhatni jogosan. Ünnepel, miközben szavazók tízezreit veszítette el, miközben a „politikától” megundorodott, megcsömörlött és sajnos, kicsit el is fásult magyar szavazók fele otthon maradt. Miközben az Antall József és a mellette álló Király Károly 15 millió magyarjából a kishatáron belül tíz sincs, a Kárpát-medencében pedig jó, ha másfél-kettő van az ötből. Nyugat meg lassan tele velünk. A velejéig dekadens Nyugat, hol sem Isten, sem józan ész nem lakik már. Olvasztótégelye elcsángáltjainknak, s ritka, ki visszatér. Pedig vissza kellene, hozva a tudományt, a tanulást, a jót, mint tette Misztótfalusi anno. És szavazni, választani is kellene, mert a saját bőrünk mellett a gyerekeinkről van szó. Az unokáinkról, a közös jövőnkről, a magyarságunkról. Hogy rossz a jelölt? Hogy korrupt a politikus? Hogy gazemberség folyik? Hogy hallgassak, hisz én is elmentem, és ne ugassak haza? Lehet. De ha mi, jó emberek nem állunk oda, ha mi nem vállalunk közfeladatot, akkor odaáll a haszonleső, a hiteltelen, a pénzéhes karrierista. Mi meg átkozódunk és sírunk? Ez így nem megy, nem vezet jóra. Szakadékba visz. Ne csináljunk focidrukkerséget a saját sorsunkból, életünkből. Ordítunk a pálya szélén, hogy odabent mindenki hülye, de be nem mennénk egy egyeneset rúgni a labdába, vagy esetleg kicsit megizzadni a győzelemért. Ez így tényleg nem megy.
Akkor hogyan tegyünk, hogy jó legyen? Úgy, ahogy Zabolán például. Vigyázó szemünket oda vessük. Párizst felejtsük el jakobinusaival és liberalizmusával együtt. Zabolán, a Kárpát-kanyar szép községében összefogtak a magyar pártok, és közös jelöltet támogattak, aki lazán be is futott. Nagy elvárások elé néz, de bízik a jó csapatában, az összefogásban. S vélelmezem, kicsit a hazatért és példát mutató grófék támogatásában is.
Apám, nagyapám Páván is élt egykoron, családi „ismeretség” tehát ez a táj. Örülök, hogy példaként emlegethetem a mára már Zabolával egybenőtt egykori falut is. Zabola a látótérbe került. A Mikesek, gróf Mikó Imre miniszter, dr. Pozsony Ferenc akadémikus, dr. Dimény István jogász, Basa Tamás főkapitány mind idevalók. Szívből kívánom, hogy a mai utódok is ilyen jó magyarjai legyenek nemzetünknek.