Mondjon le az EMNP elnöksége

2016. június 10., péntek, Belföld

Az önkormányzati választásokon való rossz szereplés miatt azonnali lemondásra szólította fel az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökségét Sorbán Attila, a párt választmányi elnöke. Az elnökség azonnal reagált a kritikára, de nem lemondással, hanem magyarázkodással: Sorbán Attila rég nem választmányi elnök, így ilyen minőségben már nem nyilatkozhat.
 

 

Közleményében Sorbán Attila úgy értékelte, hogy a választások csúfos vereséget hoztak az EMNP-nek a párt céljait és potenciálját figyelembe véve. Szerinte az alacsony részvétel azt bizonyítja, hogy az EMNP nem tudta hitelesen eljuttatni a választópolgárokhoz az üzenetét, és nem sikerült a jelenlegi politikai elittel szemben alternatívát kínálnia. Úgy vélte, ezért a felelősség a párt elnökségét és országos vezetését terheli. „Az elmúlt két év során elmulasztott munka, a belső ellenzék kiszorításának káros hatásai, az országos szintű szervezetlenség és az elmúlt két (sőt, négy év) sorozatos téves döntései vezettek ide” – értékelte Sorbán Attila. Úgy vélte, az erdélyi magyarság létérdeke, hogy egy hiteles és változtatni képes jobboldali erő olyan alternatívát tudjon számára kínálni, amely képes megakadályozni a Romániában zajló magyarellenes megnyilvánulásokat, és képes a közösséget a megmaradás és a fejlődés útjára állítani. A választmányi elnök az EMNP-t képesnek látja az alternatíva felmutatására, de az „immár negyedik kudarcos vereség komoly kérdéseket vet fel a jelenlegi vezetőség irányvonalát illetően”. „Felszólítom az Erdélyi Magyar Néppárt jelenlegi vezetőségét, hogy azonnali hatállyal mondjon le, és tegye lehetővé a tisztújító kongresszus össze­hívását” – zárta közleményét Sorbán Attila.
Az EMNP elnöksége közleményben hozta tudomásra, hogy „a Hargita megyei szervezetben 2015 májusában tartott tisztújítást követően Sorbán Attila nem tagja az Országos Választmánynak, ezért a párt szervezési és működési szabályzata értelmében a választmányi elnöki mandátuma idő előtt megszűnt. Az ebben a minőségben való megnyilvánulása jogtalan címhasználatnak minősül”. Az elnökség azt is hozzátette: a párt belső demokratikus rendje szerint bármely tag szabadon nyilváníthat véleményt a párt belső fórumain.
Az EMNP nem szerzett egyetlen polgármesteri tisztséget sem a vasárnapi önkormányzati választáson. A székelyudvarhelyi és a szentegyházi választáson ugyan az EMNP és a Magyar Polgári Párt (MPP) koalíciója nyert, de mindkét városban az MPP-hez tartozó polgármestert választották meg. Szilágyi Zsolt pártelnök a megszerzett önkormányzati képviselői mandátumok enyhe csökkenése alapján úgy értékelte, hogy a párt megőrizte súlyát az erdélyi magyar politikában.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 756
szavazógép
2016-06-10: Belföld - :

Öt százalékon az RMDSZ (A választás végeredménye)

Közzétette a központi választási bizottság az önkormányzati választások nem hivatalos végeredményét, amely szerint a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (SZDP) több mint hét százalékpontos előnnyel nyert legnagyobb riválisa, a Nemzeti Liberális Párt (NLP) előtt.
 
2016-06-10: Belföld - :

Băsescu második állampolgársága

Radu Timofti moldovai államfő tegnap írta alá azt az elnöki rendeletet, amelynek értelmében – a román állampolgárságát megőrző – Traian Băsescu és felesége, Maria Băsescu megkapta a moldovai állampolgárságot is. Băsescu még hivatalban volt, amikor 2013-ban először bejelentette ebbéli elhatározását.