Közös kiállítással és koszorúzással ért véget tegnap a hetedik alkalommal megszervezett Art Camp művésztábor a bálványosfürdői Grand Hotel Szálloda wellnessközpontjának új konferenciatermében, ahol hetvenhárom munka került közszemlére. Idén rekordszámú alkotó, harminchárom hazai és magyarországi képzőművész és két fotóművész töltött egy hetet a négycsillagos szállodában a Szarvadi-Téglás házaspár, Zsuzsa és Loránd vendégeként.
A zárótárlat megnyitóján a vendéglátást az alkotók nevében Balási Csaba fotóművész, a tábor egyik művészeti vezetője köszönte meg a mecénás házaspárnak. A kiállítást Banner Zoltán művészettörténész nyitotta meg, méltatta a rendkívül gazdag és változatos munkákat, végezetül pedig felolvasta három kamaszkorában írt versét, amelyeket művészbarátainak ajánlott. Ezt követően minden jelen levő művész dióhéjban bemutatta az általa kiállított munkákat, zárszót Deák Ferenc kézdivásárhelyi magyartanár mondott. Zárómozzanatként a jelenlevők a budapesti Kubinyi Anna (1949–2015) világhírű textilművész és a nagyváradi Jakobovits Miklós (1936–2012) emlékét őrző kopjafákhoz vonultak, és megkoszorúzták a két emlékjelet.