A Közigazgatási Alkalmazottak Szakszervezeti Szövetségének elnöke, Valer Suciu bejelentése értelmében a jövő hónap elején munkabeszüntetésre készülnek a közalkalmazottak.
Először július 5-én egy órára áll le a tevékenység a helyi és megyei önkormányzatoknál, majd július 12-én pedig egész napos sztrájk következik. A közszolgák érdekvédelmi képviselői azért hirdették meg a tiltakozást, mivel a kormány eddig nem teljesítette béremelési követeléseiket (a szakszervezetek 25 százalékos alapbéremelést, valamint üdülőcsekkeket követelnek). A bejelentés során Suciu emlékeztetett, hogy a közszféra bérezésére vonatkozó sürgősségi kormányrendelet diszkriminatív fizetéskiigazítást ír elő: a központi közigazgatásban dolgozók számára akár hetvenszázalékos növekedést téve lehetővé, míg helyi önkormányzatoknál dolgozók esetében elenyésző lesz a béremelés.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.